31008

Meg Whitman, Sheryl Sandberg és Marissa Mayer ma a három legnagyobb hatalmú nő a Szilícium-völgyben, de alighanem világszinten is csak olyanok előzik meg őket, mint Angela Merkel, Michelle Obama vagy Hillary Clinton. A három asszony három legendás vállalatot vezet, és ahogy ők maguk, a cégeik is három nagy generációt képviselnek: a Hewlett-Packard a számítástechnika hőskorát, a Yahoo az internet nagy felfutását, a Facebook pedig a jelent, a közösségi médiát. De hogyan kerültek egy ilyen, hagyományosan férfiak uralta szakmában a csúcsra a nők?

Az elnökjelölt
Margaret, vagy ahogy mindenki ismeri, Meg Whitman eredetileg matematikusnak tanult a Princeton egyetemen, aztán közgazdaságtanra és a Harvardra váltott. A Disneynél járta végig az üzleti élet ranglétráját a nyolcvanas években, ahol a stratégiai tervezésért felelős alelnöki posztig jutott. A kilencvenes években vezető beosztásban dolgozott a Dreamworksnél, a Procter & Gamble-nél, a Hasbrónál.

Aztán 1998-ban az óriáscégek után elfogadta egy kicsi, de nagyon izgalmas online cég elnök-vezérigazgatói posztját. Ez volt az Ebay, akkor 30 alkalmazottal és évi 4 millió dolláros forgalommal. Amikor Whitman tíz év múlva elhagyta a web legnagyobb piacterévé fejlődött céget, 15 ezer embert foglalkoztatott és 8 milliárd dolláros forgalmat generált. És közben túlélte az ezredforduló nagy internetes összeomlását.2008-ban a New York Time azt írta róla, ő lehet majd egyszer az USA első női elnöke. És valóban, Whitman sosem rejtette véka alá politikai ambícióit, meggyőződéses republikánus, 2010-ben el is indult a választáson Kalifornia kormányzói címéért. A republikánus előválasztást megnyerte, de végül a demokrata Jerry Brown legyőzte. A politikai karrier helyett így visszatért a szakmaihoz, és élete legnagyobb kihívását vállalta el, amikor átvette a patinás számítógépgyártó HP vezetését.

A céget gyakorlatilag romokban kapta meg, egy éppen összezuhanó pécépiacon, most azzal küzd, hogy átalakítsa és újra életképessé tegye a vállalatot. Ehhez borzasztó kemény intézkedésekre volt szükség, Whitman új vezérként 29 ezer embert rúgott ki. Elemzők szerint jó úton jár, 2014-ben már újra növekedési pályára állhat a cég. Sietnie is kell a HP újraélesztésével, ha 2016-ban valóban elnök akar lenni, mint ahogy azt pletykálják. A magába zuhant, népszerűségét vesztett, és az amerikai demográfiai változások miatt elég szomorú jövőképű republikánus pártnak talán az utolsó esélyt jelentené a sikerre Whitman – vagy ha nem, biztos érdekes meccs lenne Hillary Clinton ellen a 2016-os kampány.

A bébiszitter
Sheryl Sandberg kicsit kilóg a sorból a szilícium-völgyi női csúcsvezetők között: ő ugyanis nem vezérigazgató (CEO), hanem ügyvezető igazgató (COO), a cég napi működéséért felel. A beceneve a Szilícium-völgyben Zuckerberg bébiszittere, és nagyjából mindenki egyetért abban, hogy ő csinált nyereséges vállalatot a közösségi oldalból.

A Harvardon végzett summa cum laude közgazdászként, ahonnan az egyik professzora rögtön vitte is magával a Világbankhoz asszisztensnek. Az említett professzor, Larry Summers később pénzügyminiszter lett a Clinton-kormányban, Sandberg pedig a kabinetfőnöke négy éven át. Innen igazolt a Google-höz alelnöknek, ahol hét évet húzott le, az online hirdetések eladásaiért volt felelős – magyarán a cég bevételeinek jó 90 százalékáért. Ez 2001-ben, amikor átvette a boltot, évi 70 millió dollár volt. 2008-ban, amikor letette a lantot, 21 milliárd.Mark Zuckerberggel egy 2007-es karácsonyi partin futott össze (amit egyébként a Yahoo akkori ügyvezető igazgatója tartott, ennyit a Szilícium-völgy belterjességéről), aki csak úgy mellékesen megkérdezte tőle, lenne-e kedve átmenni a Facebookhoz, ugyanúgy gatyába rázni a céget, ahogy a Google-t. Volt kedve. A közösségi oldalnál a feladata aránylag egyszerűen megfogalmazható volt: csináljon a rengeteg felhasználóból pénzt. A cég bevétele akkoriban évi 270 millió körül mozgott, Sandberg ezt mára negyedéves szinten 2 milliárd környékére tornászta fel.

Amikor a tőzsdére lépés után beszakadt a Facebook részvényárfolyama, és sokan Zuckerberg fejét követelték, egyértelmű jelölt volt az alapító helyére a vezérigazgatói székbe. A vihar végül elcsendesedett, a mobilos hirdetések megmentették a céget, Sandberg pedig a Facebook és két gyerek mellett nekiállt könyvet írni arról, milyen nőként cégvezetőnek lenni.

A Lean in óriási siker lett, pár hónap alatt elérte az egymillió eladott példányt, alapítvány és mozgalom épült köré, ami a nők karrierépítését segíti. Sandberg maga a könyv legnagyobb sikerének azt tartja, hogy férfi cégvezetők folyton arról panaszkodnak neki, milyen sokba került nekik a Lean in – a női középvezetők bátrabbak lettek tőle, és elkérnek annyi pénzt a munkájukért, mint a férfi kollégáik.

A popsztár
A finn származású – tejfehér bőrével, szőke hajával le se tagadhatná a skandináv hátteret – Marissa Mayer úgy ment egyetemre, hogy idegsebész lesz, aztán az évfolyam legjobb mesterségesintelligencia-specialista programozójaként jött ki onnan. Ami az amerikai nyugati part legjobb egyeteme, a Stanford esetében azt jelentette, hogy a diplomaosztója napján 14 állásajánlatot kapott a Szilícium-völgy legmenőbb cégeitől.

Egy apró, de nagyon ígéretes csapatot választott, a Google-t, ahol ő volt a huszadik alkalmazott, egyben az első női programozó. Évekkel később Larry Page egy interjúban azt mondta, éppen azért választotta őt, mert nő. Minden vezetéselméleti kutatás azt mondja, a nemek kiegyensúlyozott aránya jót tesz a munkamorálnak – Mayer előtt pedig nemigen talált olyan női programozót, aki elég jó lett volna a Google-nek.A lehető legjobb választásnak bizonyult. A következő 13 évben kulcsszerepe volt a kereső, a Google News, a Google Maps és a Gmail fejlesztésében, és volt egyszerű programozótól alelnökig és a cég nem hivatalos szóvivőjéig minden. 2012 nyarán az év szenzációja volt a Szilícium-völgyben, hogy átigazolt az egykori nagy konkurens, de mára csak önmaga árnyákaként vergődő Yahoo-hoz vezérigazgatónak.

És még aznap bejelentette azt is, hogy terhes.

A Yahoo élén az első pillanattól kezdve popsztárként kezeli a média – és úgy is él, az ujja köré csavarja a sajtót, és ad nekik témát bővel. Legyen arról szó, hogy milliárdokért vásárol fel cégeket (legutóbb például a Tumblr mikroblogszolgáltatót), hogy milyen döntéseket hoz cégvezetőként (például betiltotta a távmunkát), vagy hogy hogyan él (megvett egy lakosztályt a San Franciscó-i Four Seasons luxushotelben).

Akárhogy is, a Yahoo lesajnált nyugdíjasból újra menő céggé vált Marissa Mayer kezei alatt, a cég áramvonalasabb lett, a forgalma csökkent, de a nyeresége nőtt. A befektetők bizalmát rövid úton sikerült megnyerni, az új vezérrel egy év alatt a Yahoo részványárfolyama megduplázódott.

A titok
A három sikertörténet hasonlóságaiból az látszik, nincs itt semmiféle titok, nőként nagyjából ugyanúgy lehet a csúcsra érni a Szilícium-völgyben, mint férfiként. Legyél tehetséges, tanulj keményen, lehetőleg egy nagyon jó egyetemen, és merj belevágni új dolgokba. Látványos, hogy míg Magyarországon a család, főleg a gyerek kimondott hátrány munkavállalóként egy nő számára, Meg Whitmannek, Sheryl Sandbergnek és Marissa Mayernek nem kellett lemondaniuk erről, mindhármuknak férje és gyerekei vannak.Bármennyire is úgy tűnik innen Magyarországról, hogy a Szilícium-völgy szuperjól áll a nemek egyenlősége terén, a helyiek azért továbbra is panaszkodnak. A hitech iparban csak a cégvezetők 14 százaléka nő, az iparágba befektető pénzemberek között az arány csak 10 százalék, A technológiai szabadalmak bejegyzői között 5 százalék, a startup cégeket indítóknál 3. Kicsit azért így is irigyelhetjük őket.

Forrás: Index

2013. november 27. 15:54 | Kezdő, Nők és infokommunikáció