33124

Az internetes áruházak legnagyobb része nem ad a jogszabályoknak megfelelő tájékoztatást a webcímén és korlátozza a fogyasztót indokolás nélküli elállási joga gyakorlásában – derül ki a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének karácsony előtti vizsgálataiból.

A FEOSZ a teszt során nem próbavásárlásokat végzett, hanem a honlapokon megtalálható információkat vetette össze a jogszabályi előírásokkal. Az összesítésben emlékeztet rá, hogy tájékoztatási kötelezettség terheli a kereskedőket a távollevő felek között megkötött szerződések esetében.

A kereskedőnek egyebek mellett a szerződés megkötése előtt kellő időben tájékoztatnia kell a fogyasztókat a cég nevéről, székhelyéről, általános forgalmi adóval növelt árairól, összes egyéb járulékos költségéről, a fizetés, szállítás, teljesítés egyéb feltételeiről, ajánlati kötöttségének idejéről, a szerződés tárgyának lényeges jellemzőiről, valamint a fogyasztót megillető, indokolás nélküli elállási jogról.

Az elemzés szerint a legtöbb hiányosság még mindig az elállási jogról szóló tájékoztatás körében figyelhető meg, hét vállalkozásból hatra volt jellemző, hogy az elállási jogról a fogyasztók nem kapnak teljes körű információkat. Egyes vállalkozások jogsértő módon korlátozzák a fogyasztót indokolás nélküli elállási joga gyakorlásában: így például csak a blokk, számla ellenében fogadják el vagy csupán a sértetlen, eredeti csomagolás birtokában hajlandóak elismerni.

A vizsgálat szerint mindazonáltal az internetes kereskedők a jogszabályi előírásoknak megfelelően, azaz az áfával növelt értékkel tüntetik fel áraikat és a szállítási költségekről is megfelelő tájékoztatást adnak.

Az egyik weboldalt üzemeltető cég nem elégítette ki a nevére és székhelyére vonatkozó tájékoztatás követelményét, emellett a fizetési feltételek és módok feltüntetése, valamint az ajánlati kötöttség ideje is hiányzott. Az összes többi vállalkozás ellenben a szükséges módon nyújtott információkat a fogyasztóknak a fizetési, szállítási, teljesítési feltételekről, az ajánlati kötöttség idejéről, valamint cégnevéről és székhelyéről.

A FEOSZ vizsgálata során talált egy olyan weboldalt, amelyen a hirdető magánszemélyként kínálta termékeit eladásra, így nem vállal semmilyen garanciát termékeire, holott ha azok meghibásodnak, akkor hat hónapon belül neki kellene bizonyítania, hogy a vevő részére elküldött vagy személyesen átadott árucikk a teljesítéskor még hibátlan volt.

A tájékoztatás szerint, ha két magánszemély köt egymással szerződést, akkor általában két év helyett csupán a teljesítéstől számított hat hónapig léphet fel a vevő az eladóval szemben az említett igényekkel. Ekkor már a vevőnek kell bebizonyítania, hogy a megkapott árucikk már akkor hibás volt, amikor átvette, ám ez gyakran lehetetlennek bizonyul.

A fogyasztókat Európa-szerte megilletik a távollevők között kötött szerződések kapcsán irányadó speciális jogok. Ennek megfelelően tehát legalább 7 munkanapos indokolás nélküli elállási jog illeti meg a vevőt. Így nem számít, hogy egy osztrák, belga, vagy akár egy holland vállalkozás webáruházából vásárol, mert az uniós szabályok értelmében legalább 7 munkanapos határidőn belül meggondolhatja magát és visszaküldheti a terméket. Az EU-n belüli, határon átnyúló online vásárlás során a fogyasztókat megilletik a jogszabályok nyújtotta garanciák akkor is, ha például a webáruház szerződési feltételei szerint kikötik egy olyan harmadik állam szabályainak alkalmazását a szerződésre, amely nem tagja az Európai Uniónak.

A FEOSZ a teszt tapasztalatai alapján azt javasolja, hogy a fogyasztók kellő tudatossággal járjanak el internetes vásárlás esetén, és ne hagyják annyiban, ha elutasítják indokolás nélküli elállási joguk gyakorlását. Ilyenkor forduljanak a fővárosi, megyei békéltető testületekhez a fogyasztói jogvita gyors és ingyenes rendezése végett.

Forrás: Hirado.hu

2013. december 10. 16:02 | Digitális írástudás, Kezdő