36504

A játékforgalmazói piacon egyre nagyobb szeletet hasít ki az online értékesítés. Részben ennek köszönhető, hogy a legnagyobb forgalmú hazai játékwebáruház, a JátékNet.hu 140 ezer megrendelés mellett közel negyven százalékos növekedést ért el 2013-ban, ezzel 1,4 milliárd forintos bevételt generálva.

A cég tapasztalata szerint már az online fizetéstől sem ódzkodnak a vevők, a karácsonyi szezonban például közel másfélszeresére nőtt a bankkártyás fizetések száma.

Örülhetnek a hazai online játékforgalmazók, hiszen az internetes értékesítés 2013-ban is bővült. A JátékNet.hu Webáruház becslése szerint a hazai piac 2013-ban 30-40 milliárd forintot tett ki, ennek mintegy 10 százaléka pedig már online realizálódott. Ez a tendencia várhatóan 2014-ben is folytatódik, miközben a piac egészére komoly kihívások várnak.

„Az online növekedése a hagyományos forgalmazókat szorongatja, ugyanakkor a nagy külföldi webáruházak belépése is előre vetíthető. Az újdonságokra minden piaci szereplő azonnal reagál, a vevők megtartásához így a gyorsaság és széles kínálat már nem elég – emelte ki Bognár Ákos, a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója. – Ezért 2013-ban több exkluzív terméket vezettünk be.”

A webáruház 2013-ban mintegy 1,4 milliárd forintos árbevételt ért el, amely közel 40 százalékos növekedést jelent 2012-höz képest. A rendelésszámok is közel 40 százalékkal nőttek, így a webáruház több mint 140 ezer rendelést regisztrált. A játékpiac sajátosságainak megfelelően a legerősebb időszak közel 70 000 megrendeléssel a karácsonyt megelőző két hónap volt. A mobileszközök használata is terjed: 2013-ban a megrendelések 15 százaléka ilyen platformról érkezett. „Ennek megfelelően 2013 tavaszán elindítottuk mobilra optimalizált weboldalunkat, melynek köszönhetően okostelefonról és tabletről böngésző vásárlóinknak is ugyanazt az élményt tudjuk biztosítani, mint az asztali gépen netezőknek” – mondta el Bognár Ákos.

Forrás: Világgazdaság Online

2014. január 29. 12:30 | Digitális írástudás, Kezdő