39392

Magyarországon 2018-ra minden háztartásban lesz szélessávú internet – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a kabinet és a Magyar Telekom közötti partnerségi megállapodás aláírási ünnepségén. A kormányfő emlékeztetett, Magyarország az Európai Uniónak azt a vállalást tette, hogy 2020-ra minden magyar háztartásban lesz szélessávú internet.

“A mi megállapodásunk azt teszi lehetővé, hogy ezt az állapotot (…) Magyarország 2018-ra eléri”, tehát jóval az EU-s határidő előtt hangsúlyozta. Hozzátette, az infrastruktúra kialakításához több száz milliárd forintra van szükség, amelyet részben a Deutsche Telekom, részben pedig a magyar állam teremt majd elő.

Orbán Viktor azt mondta, “most már nincs visszaút, mi leszünk a legjobbak”, reális esélyünk van arra, hogy a magyar legyen Európa egyik legmodernebb, a legjobb telekommunikációs infrastruktúrával rendelkező gazdasága. A Magyar Telekommal kötött megállapodást egy komoly múltra visszatekintő barátság megerősítésének nevezte a miniszterelnök. Kiemelte, a Magyar Telekom fő tulajdonosáról, a német Deutsche Telekomról elsőként a büszkeség jut eszébe, büszkének lenni arra, amit csinálnak, azaz hogy technológiájuk előreviszi a világot.

A Telekom az elmúlt húsz évben 1800 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Magyarországon, ahol 12 ezer embert foglalkoztat – a beszállítóinál pedig további százezer munkavállaló dolgozik -, és évente 140 milliárd forint adót fizet, amivel az ország egyik legnagyobb adófizetője – sorolta az adatokat Orbán Viktor, úgy fogalmazva, hogy nem vásárlói, hanem “résztvevői vagyunk” a Deutsche Telekomnak, hiszen a magyaroknak is lehetőségük van a cég közös működtetésére.Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Deutsche Telekom jelentős támogatója a magyar sportnak és kultúrának, így például a pénteki aláírási ceremóniának otthont adó Budapest Music Centernek is elkötelezett partnere, nagyban hozzájárul a működtetéséhez. Beszéde végén a miniszterelnök rámutatott: a távközlési és IT-szektor ma a magyar GDP körülbelül 12-14 százalékát állítja elő, ami az időnként “a magyar gazdaság alulfejlettségéről szóló előadások fényében” meglepően magas szám. Tavaly a magyar gazdasági növekedés csaknem egynegyede ebből az üzletágból származott – tette hozzá.

“Azt a lovat kell ütni, amelyik húz. (…) Nem túl igazságos dolog ez, de a világot valóban azok viszik előre, akik jól húznak. És az IT-szektor jól húz Magyarországon, ezt kell ütni, ezt kell fejleszteni, itt kell beruházásokat végrehajtani. Abban kell még erősebbnek lenni, amiben egyébként is erősek vagyunk” – zárta szavait.

Timotheus Höttges az aláírás alkalmából kiemelte: a Magyar Telekom szándéka az, hogy beruházásaival elősegítse a nagysebességű szélessávú internet mielőbbi elérhetőségét a magyar lakosság számára. Ennek érdekében több százmilliárd forintot tervez befektetni a hálózat fejlesztésébe a következő években.

A magyar kormány és a Deutsche Telekom közös célja, hogy Magyarország a digitalizációban élenjáró legyen. Ez támogatja a magyar gazdaság termelékenységét és versenyképességet, és segíti a magyar állampolgárok társadalmi és gazdasági épülését is – fejtette ki. Timotheus Höttges hangsúlyozta, hogy az aláírt megállapodás egy újabb mérföldköve egy hosszú és sikeres együttműködésnek a Deutsche Telekom és Magyarország között, egy még szorosabb és termelékenyebb együttműködést vetít előre.

Emlékeztetett, hogy a magyarországi piacra lépés az első befektetése volt a DT-nek Közép-Kelet-Európában. Hozzátette, hogy a DT teljes mértékben támogatja a Magyar Telekomot, amelynek tervei között szerepel, hogy az év végére a magyar lakosság 80 százaléka számára 4G lefedettséget nyújtson, 2018-ra pedig minden háztartásba eljuttassa a nagysebességű szélessávú internet. Ezzel Magyarország idő előtt teljesítheti az Európai Unió Digitális Menetrendjében 2020-ra kitűzött célokat. A magyar leányvállalat ezzel egyfajta modell szerepet tölt be a vállalatcsoportban is. A távolabbi jövőről szólva elmondta, hogy a felhő alapú szolgáltatások teljes mértékben megváltoztatják majd az iparágat.Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: a Deutsche Telekom most ünnepli 20. évfordulóját első magyarországi befektetésének, és stratégiai befektetői szerepvállalásával Magyarország a távközlés és informatika terén Európa élenjáró országai közé került. Sőt lefedettség és minőség terén, a 4G és más hasonló új technológiák bevezetésével számos európai országot maga mögé utasított.

A Deutsche Telekom mintegy 50 országban van jelen, és több mint 230 ezer munkavállalót foglalkoztat világszerte. A cégcsoport 58,2 milliárd euró bevételt termelt a 2012-es üzleti évben, ennek több mint felét Németországon kívül.

A partnerségi együttműködési megállapodás a csatolt dokumentumban, valamint ezen a linken olvasható.

Forrás: kormany.hu

2014. február 27. 12:11 | Digitális írástudás, Haladó, Magyar sikerek