47442

Az eNET-Telekom “Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatása szerint a rendszeresen internetező felnőttek a technikai vívmányok közül a világhálóhoz kötődnek leginkább, a rangsorban ezután a mobiltelefon következik, a harmadik pedig a televízió.

A rendszeresen internetező felnőttek a technikai vívmányok közül a világhálóhoz kötődnek leginkább, a rangsorban ezután a mobiltelefon következik, a harmadik pedig a televízió – derül ki az eNET-Telekom “Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. az idén februárban végzett kutatást a 18 év feletti, rendszeresen internetező lakosság körében a digitális életmódról. A többi között megvizsgálták, hogy melyek azok az eszközök, amelyekről a legnehezebb lenne lemondani.

A kutatás eredménye szerint a legerősebb kötődés az internet iránt mutatkozott, a rendszeresen internetező felnőttek csaknem fele, 47 százaléka nem tudna élni anélkül. A második a mobiltelefon, amitől szintén nagyon nehezen válnának meg, 36 százalék pedig nem is tudja elképzelni az életét a mobilja nélkül.

A televízió szintén meghatározó szerepet játszik, de a felnőtt netezőknek már csak mintegy negyede, 26 százaléka mondta azt, hogy nem tudna élni nélküle. Az asztali számítógép a negyedik helyet érte el a rangsorban, megelőzve az okostelefont, a hordozható számítógépet vagy a táblagépet. Ennek részben az a magyarázata, hogy kevesebben rendelkeznek az utóbbi eszközökkel, így értelemszerűen kevesebbeknél alakulhatott ki szorosabb kötődés is – közölte az eNET.

Az információkeresés, a levelezés, a hírek olvasása, az útvonaltervezés és az időjárás-előrejelzés megnézése azok a tevékenységek, amelyeket a rendszeresen internetező felnőttek már inkább csak online végeznek. Fele-fele arányban, online és offline is bankolnak például, ügyeket intéznek, utazást foglalnak vagy  zenét hallgatnak.

Akadnak azonban olyan tevékenységek is, amelyek inkább megmaradtak az offline közegben, mint például a rádióhallgatás, ételrendelés vagy a társkeresés. A tévézési szokások viszonylag konzervatívnak tekinthetők abból a szempontból, hogy ugyan számos eszközön lenne lehetőség tévéadást nézni, de ezeket csak kevesen használják ki. A többség, 65 százalék kizárólag televízión nézi a tévéadást, számítógépen 4 százalék, okostelefonon és táblagépen pedig csak 2-2 százalék.

A rendszeresen internetezők 57 százaléka teljesen egyetértett azzal, hogy az internet segít naprakésznek lenni, 50 százalék pedig azzal, hogy könnyebbé teszi az életet. A válaszadók 40 százaléka teljesen egyetértett azzal, hogy az internethez való hozzáférésnek alapvető emberi jognak kellene lennie.

Az eNET 1004, 18 évnél idősebb internetező bevonásával februárban végezte kutatását a digitális életmóddal kapcsolatban. A felmérés a Véleményem Van (Veva.hu) online kutatási közösség tagjainak körében készült. Az adatok nem, kor és régió alapján reprezentálják a 18 évnél idősebb hazai internetezők véleményét – olvasható a közleményben.

Forrás: hirado.hu

2014. március 26. 15:04 | Digitális írástudás, Haladó