41566

A hazai kis- és középvállalkozásoknak csupán a hetede minősül informatikailag teljes mértékben mobilnak, azaz rendelkezik olyan eszközparkkal és informatikai háttérrel, ami lehetővé teszi, hogy ne csak az irodában, az íróasztalhoz kötve intézhesse levelezését vagy érje el az internetet.

Jelenleg többségükben nem használnak laptopot, okostelefont vagy mobilinternetet, és saját megítélésük szerint sem rendelkeznek a szükséges, fejlett IT infrastruktúrával a hazai kis- és középvállalkozások. A 10-50 fős cégek háromnegyedénél a levelezési rendszert a dolgozók többsége nem tudja kívülről elérni. Minden ötödik magyar kkv – a 10-50 fős cégek 22 százaléka – megragadt az akár több évtizeddel ezelőtti technológia szintjén, ami egyre növekvő versenyhátrányt okozhat nekik – derül ki a Magyar Telekom megbízásából az informatikai döntéshozók megkérdezésével végzett reprezentatív kutatásból.

A hazai vállalkozások kevesebb, mint harmadánál áll a számítógéppel dolgozók többségének rendelkezésére laptop – okostelefont és mobilinternetet csak minden ötödik cég biztosít a szellemi alkalmazottak többségének. A fejlesztési szándék pedig a felmérés szerint mindenütt egyértelmű: a kis- és közepes vállalkozások okostelefont és laptopot vásárolnak, ha tehetik, vagy ha szükség van rá. A hazai kkv-k döntő többségénél (86 százalékánál) volt valamilyen informatikai vagy telekommunikációs beruházás az elmúlt két évben, és harmaduk (35 százalék) tervez ilyen beruházását a következő egy évre.

A vállalatok informatikai rendszeréről döntő vezetők maguk is úgy gondolják, le vannak maradva: a kutatás szerint csak minden nyolcadik cégnél állították azt, hogy kifejezetten modern infrastruktúrával rendelkeznek.

Forrás: hirado.hu

2014. március 7. 07:22 | Digitális írástudás, eMunka, Haladó