47321

Sárospatakon Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára átadta a felújított filmszínházat 2014. március 23-án. Mára már a hagyományos filmtekercsek helyett a filmforgalmazók kizárólag digitális hordozókon terjesztik a filmeket, ezért elengedhetetlenné vált a magyarországi art mozik hálózatának fejlesztése.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a digitális átalakítás támogatására 2011 és 2013 között összesen 300 millió forint összegben írt ki pályázatot, ennek segítségével az elmúlt három év alatt 25 mozi 29 terme újult meg. Azok a filmszínházak részesültek támogatásban, amelyek a magyar és európai filmek közvetítői, szemben azokkal a mozikkal, melyeknek a műsorstruktúrája megegyezik a multiplex mozik amerikai kínálatával.

Halász János ünnepi megnyitójában elmondta, hogy 2014-ben is folytatódik a 100 milliós keretösszegű program, melynek köszönhetően az év végére az utolsó analóg vetítési technikával rendelkező termek is digitális pályára állnak, azaz teljessé válik a digitális lefedettség.

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma

2014. március 26. 14:11 | eKultúra, Haladó