52342

Meglepően hosszú, akár három hónap is lehet a kiválasztási folyamat új munkatárs felvételénél, derül ki a Profession.hu kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok körében végzett kutatásából. Figyelemre méltó, hogy a megfelelő munkatárs választásánál már a közösségi médiából nyerhető információnak is van szerepe.

A keresés során ugyanis a munkáltatók már itthon is értékként tekintenek a közösségi médiából nyerhető információhalmazra, amely a korábbi munkatapasztalatokat, tanulmányokat és az önéletrajzban sorolt készségeket egészíti ki. A jelentkezők internetezési szokásaiból modellezhető az alkalmazkodás képessége, a tanulási hajlam, a rugalmasság és az érzelmi intelligencia. A felvételiző közösségi média aktivitása, internetes érdeklődési köre, keresési szokásai (egyébként ezek Magyarországon szigorúan csak a jelentkező beleegyezésével ellenőrizhető tartalmak) pontosabb képet adnak a HR szakemberek számára. Ennek tudatában az álláskeresők újabb hatékony eszközt kapnak a kezükbe, ha tudatosan használják ezeket a csatornákat.

A 2013. november és 2014. február közötti időszakban lezajlott kérdőíves kutatásból kiderül, hogy míg a válaszadók 42 százaléka, azaz 126 cég esetében a kiválasztás kevesebb mint 30 napig tart, addig 53 százalék, vagyis 159 HR szakember nyilatkozott úgy, hogy egy – két hónapra van szükség a megfelelő új munkatárs felvételéhez. Ennél hosszabbra is nyúlhat a folyamat, 6 százalék, azaz 18 cég két-három hónap alatt választ új dolgozót. A kutatásból nem derül ki, hogy az akár 90 napra is elnyúló felvételiztetésre azért van szükség, mert ilyenkor közép- és felsővezetői állásra keresnek a cégek szakembert, vagy hiányszakmáról, esetleg ritka, speciális munkakörről van szó, mindenesetre az eredmény meglepő, tudva, hogy sokszor egy-egy meghirdetett állásra akár több száz önéletrajz is érkezik.

A felmérés arra is kitért, hogy mi az állás meghirdetésének oka. A kérdésre adott válaszokból kedvező kép rajzolódik ki, mert 126 cég esetében (42 százalék) újonnan nyíló pozícióról van szó. 141 esetben (47 százalék) már korábban létrehozott állás üresedett meg és csak 24 esetben (8 százalék) volt átszervezés az indok.

Forrás: hirado.hu

2014. április 5. 11:54 | eMunka, Haladó