Accounting

Az eddig teljes magyar tulajdonban lévő biztonságtechnikai BalaBit IT Kft. 1,8 milliárd forintos tőkeinjekciót kapott a londoni C5 Capital Kockázati Tőketársaságtól a nemzetközi expanzió gyorsítása végett – jelentette be Györkő Zoltán, a társaság ügyvezető igazgatója és társalapítója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az ügyvezető kiemelte: az első körös befektetést, amelyre a globális versenyben maradáshoz volt szükség néhány év múlva újabb követ majd. A forrásbevonás célja az európai pozíció erősítése új képviseletek létrehozásával az Egyesült Királyságban és a skandináv régióban, valamint az észak-amerikai piaci jelenlét megnyitása.

Györkő Zoltán hangsúlyozta, a bevont összeg nem elegendő ahhoz, hogy a cég lefedje az amerikai piacot, azonban kipróbálhatja az Európában már sikeresen alkalmazott stratégiáit. Erre azért is van szükség, mert a vezetőség úgy látja, hogy Európával ellentétben az észak-amerikai régióban a terjeszkedés nem lineáris, viszonylag gyorsan és nagy szegmenst szükséges lefedni a sikeresség érdekében. Természetesen mindez nagyobb befektetéssel és magasabb kockázattal jár – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A terjeszkedés mellett a cég 2019-ig a jelenlegi mintegy 3,3 milliárd forintos árbevételét több mint ötszörösére növelné, előkészítve ezzel, hogy az amerikai Nasdaq tőzsdére lépjen.

A növekedés érdekében a vállalat teljes szervezeti struktúrája átalakul, a vállalatcsoportot a későbbiekben egy Luxemburgban alapítandó holdingtársaság fogja össze.

Györkő Zoltán úgy fogalmazott: stabil, kiszámítható jogi környezetre volt szükségük, ezért választották Luxemburgot.
A vállalat menedzsmentje is bővül, a szervezet vezetését azonban továbbra is Györkő Zoltán látja el.

Az ügyvezető igazgató elmondta, a megállapodás keretében a C5 Capital nem kontrolláló kisebbségi tulajdonos lett, kevesebb mint 25 százalékos tulajdonhányaddal.

A BalaBit IT Kft-nek a világ minden kontinensén vannak ügyfelei, bankok, iparvállalatok, kormányzatok. A termékeket továbbra is a vállalat budapesti központjában és veszprémi K+F részlegében fejlesztik. A társaság jelenleg 160 embert foglalkoztat, konszolidált árbevétele 2012-ben 2,62 milliárd forint volt, a tavalyi évben pedig 3,3 milliárd forintot ért el, tartva ezzel a 30 százalékos növekedési tendenciát.

Forrás: hirado.hu

2014. június 25. 10:00 | Magyar sikerek