Showing visiting card

A Noreg kártyamenedzsment megoldása februárban lépett ki a nemzetközi piacra, és a beszámoló szerint a helyi rendszerintegrátor és disztribútor cégek érdeklődését felkeltette a technológia.

A Noreg közleményben jelentette be, hogy kártyamenedzsment-rendszere, a Margaréta kilép a nemzetközi piacra: a magyar fejlesztésű kártyakezelő rendszert nemrég vezették be a világ 39 országában közel 4000 embert foglalkoztató Euronet Worldwide-nál, most pedig szingapúri rendszerintegrátorok és disztribútorok ismerkedhettek meg a Noreg termékével.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. szingapúri irodanyitása alkalmából tartott Connect Hungary rendezvényen helyi vállalatok előtt mutatkozhattak be magyar vállalatok, köztük a Noreg is. A találkozó lehetőséget adott partneri kapcsolatok kiépítésére és új üzleti lehetőségek keresésére.

„Szerettük volna megtudni, hogy a nemzetközi piacon milyen lehet a Margaréta fogadtatása, így idén keressük az ilyen lehetőségeket. Büszkén mondhatom, hogy eddig mindenhol érdeklődve fogadták fejlesztésünket és nyitottak voltak kártyamenedzsment-rendszerünk bevezetésére is. A mostani találkozónak is lesz még utóélete, már több résztvevővel tárgyalunk a Margarétárólról” – nyilatkozta Kőrös Zsolt, a Noreg ügyvezető igazgatója.

A Margaréta

A Noreg 2010-ben vezette be a piacra saját fejlesztésű kártyamenedzsment-rendszerét, amely elnyerte az ITBN „Legjobb Magyar Innováció 2010″ díját. A cégnél úgy vélik, hogy egy PKI-rendszer (Public Key Infrastructure) használatával az informatikai környezet és az egyre terjedő adatátviteli rendszerek úgy tehetők biztonságossá és hitelessé, hogy kezelésük továbbra is egyszerű marad, például több alkalmazás vagy elektronikai rendszer jelszavai vagy kártyái helyett egy chipkártyát lehet használni.

A fejlesztők szándéka szerint technológiájuk a PKI-rendszerrel rendelkező vállalatok egyik legnagyobb kihívására, a kártyák menedzselésére nyújt megoldást, mivel a kártyák rendszerbe vételétől kezdve a kibocsátáson át, a kártyaprofil-kezeléstől a riportok készítéséig minden funkciót biztosít, melyre egy nagyvállalati környezetben szükség van. A Margaréta egy egységes menedzsmentrendszer kiépítésével lehetővé teszi a tanúsítványok és kulcstároló eszközök biztonságos és költséghatékony menedzselését, azok teljes életciklusa során.

Forrás: itcafe.hu

2014. június 11. 01:00 | Biztonságos internetezés, Haladó, Magyar sikerek