e-kepzes

Uniós támogatással a modern közigazgatás igényeinek és az EU felnőttképzési elvárásainak megfelelő közszolgálati tananyagok készültek el – mondta Princzinger Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézetének igazgatója pénteken Balatonföldváron sajtótájékoztatón.

Az 560 millió forintos összköltségvetésű, másfél évig tartó program záró rendezvényét követő tájékoztatón az intézet vezetője beszámolt arról, hogy 35 tananyag készült el a közigazgatásban dolgozók elektronikus képzéséhez és távoktatásához, és tízezer kormánytisztviselő képzése is megtörtént.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2013 januárjában indította el a projektet a közigazgatás 2010-ben megindult újjászervezésével, a Magyary Zoltán-programmal és a digitális megújulás cselekvési tervvel összhangban. Ez utóbbiban kiemelt hangsúlyt kapott az infokommunikációs technológia közigazgatási használata.

A digitális megújulás cselekvési terv céljáról szólva 2011 júniusában Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta, a tervben foglalt intézkedések a gazdaság talpra állítását, a versenyképesség növelését, és a polgárok digitális írástudásának erősítését szolgálják.

Princzinger Péter a pénteki sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a kormány 2012-ben fogadta el azt a rendeletet, amelynek alapján 2014-től minden kormánytisztviselőnek rendszeres továbbképzésen kell részt vennie. A most befejeződött projekttel megteremtődött az elektronikus képzés lehetősége – mondta.

Kádár Krisztiánnak, az e-learning tartalmakat fejlesztő Államreform Operatív Program keretében megvalósuló projekt szakmai vezetőjének ismertetése szerint a program részeként felállították az E-tanulás Módszertani Központot a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Forrás: hirado.hu

2014. július 28. 10:00 | Digitális írástudás