Push-pin in calendar.Close-up.

Hagyománnyá nemesül lassan a tizenöt éves, itthon szervezetten pedig ötéves SYSADMINDAY, azaz a rendszergazdák megbecsülésének nemzetközi világnapja. Ebből az alkalomból a HWSW és a HUP idén is összehívja a hazai rendszergazda-közösséget, hogy július 25-én, pénteken együtt ünnepeljenek a margitszigeti Holdudvarban.

Ahogy a szervezők a találkozó honlapján kifejtik, céljuk az, hogy az előző rendezvények sikerén felbuzdulva mindig egy kicsit nagyobb és tartalmasabb rendezvénnyel rukkoljanak elő. A rendezvény célja, hogy az informatikai infrastruktúra üzemeltetőinek a kedvében járjanak, felhívják a figyelmet munkájuk fontosságára, hogy rombolják a mindennapokban róluk kialakult káros és alaptalan sztereotípiákat. Nem titkolt cél az sem, hogy a cégek felismerjék milyen fontos célcsoport a rendszeradminisztrátoroké, hiszen igen jelentős döntéshozó és döntés-előkészítő potenciállal rendelkeznek mind a kkv, mind a nagyvállalati szegmensben, egyszersmind szeretnének leszámolni azzal a divatos sztereotípiával, hogy a rendszergazda semmiben nem dönt, de bármit „megfúr”.

A korábbi évekhez hasonlóan izgalmas, szórakoztató programsorozatra számíthatnak kikapcsolódni vágyó kollégák. A kötelező előadások mellett Hajós András stand-upol majd, és ki lehet próbálni a közeljövő egyik legígéretesebb kütyüjét, az Oculus Riftet is, méghozzá egy autóverseny keretei között. Természetesen a nyereményjátékok sem maradnak el, a kvízekkel képzéseket lehet nyerni, a tombolán pedig értékes eszközök ütik a szerencsések markát.

A SYSADMINDAY 2014-re a rendezvény hivatalos weboldalán lehet regisztrálni. A tavalyi összejövetelen mintegy 500 rendszergazda vett részt, a hangulatról az alábbi YouTube-videó tanúskodik.

Forrás: IT Café

2014. július 16. 10:00 | Események