megmutatjuk

A legegyszerűbb módszert a kosz árulja el, egy sima adatkábellel pedig az összes fontos információ letölthető az ellopott telefonról. Minden védelmi megoldást bemutatunk a kijelző zárolásától a lehallgatásvédelemig.

Az asztalon heverő mobilját félti a gyerektől? Nem akarja, hogy mókamester kollégái vicces Facebook-üzeneteket küldjenek ki a mobiljáról? Attól tart, hogy egy tolvaj a telefonjával a privát fotóit is megkaparintja? Esetleg lehallgatástól tart? Az alapoktól indulva mutatjuk meg, hogyan tudhatja biztonságban a mobilján lévő adatokat: ez egyébként nem is olyan túl nagy kihívás. Más módszereket igényel, de utánajártunk annak is, hogy milyen módon lehet védekezni a lehallgatókkal szemben: ez már keményebb dió, de viszonylag egyszerűen is megoldható, ha valaki hajlandó pénzt áldozni rá.

Belépőszint: zároljuk a képernyőt!

Már az okostelefonok előtti korszakban sem volt ajánlott csak úgy az asztalon hagyni a mobiltelefonunkat, hiszen bárki belekukkanthatott az SMS-ekbe, kinézhette ismerőseink telefonszámát a telefonról. Most, hogy a telefon már okos, a privát fotóinkhoz, a  levelezésünkhöz, a facebookos eszmecserékhez is hozzáférhet, rajta keresztül gyakorlatilag a teljes életünkbe betekintést nyerhet bárki. De még szerencsés helyzetben is kiküldhet egy mókás posztot a nevünkben a Facebookra. A mintákkal feloldható képernyőzár legfeljebb egy kisgyereket vagy egy nagymamát képes meggátolni adataink elérésében, hiszen nagyon könnyen kifigyelhető a feloldáshoz használt minta, mert az érintőképernyőn sokszor utólag is kivehetők az ujjal gyakran bevitt minták, ezért a módszer nem biztonságos.

A legpraktikusabb védelmet az ujjlenyomat-olvasó biztosítja, de ez még az okosmobilok többségéről hiányzik, ezeken érdemes inkább zárolási kódot alkalmazni, ami állhat számokból, de akár több szóból is. Miután egy telefont naponta sokszor veszünk kézbe, nem praktikus túlzásokba esni, és túl bonyolult kódot beállítani. Van olyan okosmobil, amelyik arcfelismeréssel is képes feloldani a képernyőt, de tapasztalataink szerint ezek a megoldások inkább frusztrálóak, mint hasznosak.

Így védheti meg az adatait

Ha egy telefont ellopnak, hiába állítunk be képernyőzárat, az okostelefonok jelentős részéről alapesetben elég könnyen ki lehet nyerni például a fotókat, a kontaktokat vagy az üzeneteket, mégpedig egy egyszerű adatkábellel. Ezt csak úgy lehet megakadályozni, ha a telefonon lévő adatokat titkosítjuk.

Forrás: Origo.hu

Fotó: Origo

2014. július 8. 14:00 | Biztonságos internetezés