fontos

Hiba kerül a múlt héten kiadott Windows-frissítésbe, ami lefagyaszthatja gépet vagy folyamatosan össze is omolhat tőle a rendszer. Ne telepítse, ha már megtette, akkor pedig törölje minél előbb.

A hiba megoldása helyett hibát hibára halmoz a Microsoft által a a múlt héten kiadott Windows 7-es javítócsomag. A Computerworld beszámolója szerint pakkban lévő MS14-045 (KB2982791) számú hibajavítás ugyanis nem egészen úgy sikerült, ahogy a Microsoft szerette volna: azok közül, akik már telepítették a frissítést, rengetegen panaszkodtak fagyásra és a kék halál néven ismert rendszerösszeomlásra.

A Windows-frissítéseket nem csak kézzel lehet telepíteni: akiknél a Vezérlőpult Windows Update részlegében automatikusra van állítva a kapcsoló, azoknál a rendszer automatikusan végzi a folyamatos – így azok számítógépe is rendelkezhet a hibás génnel, akik tudtukkal nem telepítették fel a javítócsomagot.

A Microsoft szerint az augusztus 11-i vagy korábbi időpontra való rendszervisszaállítás mellett a frissítés törlése is segíthet. Ehhez a Vezérlőpulton belül a Programok kategória Programok és szolgáltatások csoportjában a Telepített frissítések megjelenítése gombra kell kattintani, kijelölni az adott frissítést, majd az Eltávolítás opciót választani.

Forrás: HVG

Fotó: Atozed Software

2014. augusztus 18. 13:00 | Biztonságos internetezés