10695013_10201960155680580_166128843_n

A debreceni Nagysándor Telepi Gondozó Szolgálat Pósa Utcai Idősek és Demens Idősek Klubja ad otthont annak a Könyvtár Pontnak, mely az eMagyarország Program által kínált lehetőségekkel együtt várja az érdeklődőket. A kulturális és digitális szolgáltatásokat nyújtó közösségi teret 2014. szeptember 24-én adták át a nagyközönségnek. 

Az ünnepélyes megnyitón dr. Berencsi Judit, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési intézet eMagyarország Centrumának projektvezetője köszönetét fejezte ki az összefogásban résztvevő partnereknek: A DMJV Városi Szociális Szolgálatnak, a Méliusz Juhász Péter Könyvtárnak, illetve Debrecen Város Önkormányzatának. A Projektvezető Asszony elmondta, hogy az újszerű együttműködés során a Könyvtár Pontok, illetve az eMagyarország Program egymást támogatva kölcsönös együttműködésben kívánják megvalósítani céljaikat, melyek jelentős mértékben átfedésben vannak.

Az eMagyarország Program célja a digitális írástudatlanság csökkentése, a magyar lakosság minél nagyobb részének bevonása az információs társadalomba. Mindezek megvalósításában nyújtanak segítséget a Könyvtár Pontokon felállított eMagyarország Pontok. Dr. Berencsi Judit arról is beszámolt, hogy az újonnan felállított közösségi terekben dolgozó kollégák az eMagyarország Centrum szervezésében megvalósuló térítésmentes eTanácsadó képzésen vehetnek részt, ahol olyan szaktudásra tehetnek szert, melynek birtokában a Könyvtár Pontokra betérő látogatóknak még hatékonyabb módon lehetnek segítségére a digitális felzárkózásban.

Az eMagyarország Centrum célja, hogy 2014-2020-as költségvetési időszakban az Európai Unió által meghirdetett programokon keresztül olyan projekteket indíthasson, melyek szintén a digitális írástudás elterjesztését tűzték ki célul, mindenképpen eljutva a hátrányos helyzetű településekre, és a valóban rászoruló állampolgárokhoz is.

A DMJV Városi Szociális Szolgálat intézményvezetője, Szabóné Orosz Éva elmondta, hogy mind a Könyvtár Pont, mind pedig az eMagyarország Pont működtetésében nagy örömmel vesznek részt. Összesen 9 idősek otthonában biztosítják már a lehetőséget a szép korúaknak, hogy számítógépet és internetet használhassanak. Most azonban már a nagyközönség előtt is megnyílik a lehetőség, a rászorulók már kortól függetlenül részesülhetnek a számítógép használat, és az internetezés biztosította előnyökből.

Az ünnepélyes megnyitón Dr. Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Könyvtár Igazgatója a pilot projekt céljairól beszélt: növelni Debrecen város lefedettségét, biztosítva ezzel a kulturális és digitális szolgáltatásokhoz való hozzáférést minden lakos számára. Ennek érdekében – civilek összefogásával – dolgozták ki a Könyvtár Pontok modelljét, meglepően csekély mértékű forrásból, óriási eredményeket elérve. Az Igazgató Úr büszkén számolt be arról, hogy Debrecen mellett hamarosan a többi nagyvárosban  (Pécs, Szeged, Miskolc, Győr stb.) is az általuk megalkotott pilot mintájára fogják biztosítani a lakosság számára a kulturális és digitális szolgáltatásokat.   Elégedettségét fejezte ki, hogy a közösségi terek, és ezáltal az eMagyarország Pontok létrehozásával megteremtődött a lehetőség, hogy a lakosság helyben, ingyenesen, szakértő segítséggel vehesse igénybe bármely eKözszolgáltatástAz eMagyarország Pontot Dr. Széles Diána önkormányzati képviselő adta át a nagyközönségnek.

A Képviselő Asszony örömét fejezte ki, hogy a Könyvtár Pont, illetve az ezen belül működő eMagyarország Pont a város olyan hátrányos helyzetű részére került, ahol a Város Rehabilitációs Projekt során történő köztéri beruházások mellett a rászoruló lakosság digitális szolgáltatásokhoz való hozzáférése is csekély mértékű volt. A Képviselő Asszony összehasonlításként elmondta, hogy a városrészben körülbelül 2500 fő él, ennek nagy része pedig idős és hátrányos helyzetű családokból áll, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy számítógép és internet legyen a saját háztartásukban, így számukra óriási segítséget jelent a kulturális és digitális szolgáltatások ingyenes használata.

A Nagysándor telepi Könyvtár Pont és eMagyarország Pont megnyitásával egy időben a lakosság további öt helyszínen (Ondód, Kismacs, Nagymacs, Lencz-telep, Tégláskert) vehette birtokba a közösségi terek kulturális és digitális szolgáltatásait.

Forrás: eMagyarország Centrum, Vári Barbara

2014. szeptember 26. 11:10 | Haladó, Kezdő