13924_683693585050714_4382366743784878477_n

A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet 2014. júliusában útjára indította 100 órás, térítésmentes eTanácsadó képzéssorozatát. A tanfolyamra azon eTanácsadó kollégák jelentkezését várjuk, akik már rendelkeznek eTanácsadói végzettséggel, de a hatékonyabb munkavégzés érdekében szeretnék elmélyíteni ismereteiket.

Az első képzéseket Békés megyében (Gyulán), illetve Győr-Moson-Sopron megyében (Rábapatonán) indítottuk. A résztvevők a tanfolyam során elméleti és gyakorlati órák keretében sajátították el a különböző modulok tananyagát. A képzések az alábbi témakörök alapján épültek fel:

  • eMagyarország Pontok a helyi információs társadalom fejlesztéséért
  • eMagyarország Pont munkaállomásainak szoftveres üzemeltetése
  • eSzolgáltatások – etanácsadás
  • Internetbiztonság
  • Kommunikáció – szakmai kommunikáció

Az egyes modulok végén a résztvevők írásbeli feladatok beadásával, illetve terepgyakorlati napló készítésével adtak számot tudásukról, a végső számonkérés pedig a vizsgabizottság előtt tett szóbeli vizsga volt.  Nagy örömünkre szolgál, hogy az eddigi 37 jelentkezőből mindenki sikeres vizsgát tett, és átvehette a tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítványt.  Jelenleg Debrecen, illetve Pécs városában zajlanak képzéseink, a jövőben pedig az ország további helyszínein is várjuk az érdeklődőket. Figyelje honlapunkat a részletekért!

Forrás: eMagyarország Centrum

2014. szeptember 23. 15:30 | Digitális írástudás, Kezdő, Vezető cikk