checklist on a clipboard

Sikeres volt az informatikai rendszer keddi főpróbája, az infrastruktúra hibátlanul működött – mondta Deményné Kertész Krisztina, a választási informatikai rendszerért felelős IdomSoft Zrt. vezérigazgató-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a főpróba célja az volt, hogy meggyőződjenek arról, az önkormányzati és nemzetiségi választásra készített informatikai rendszer jól működik-e, illetve, hogy az ügyintézők gyakorolhassák a szavazásnapi feladatokat. Az informatikai próba során az ügyintézőknek 12 ezer próba-bizonylatot kellett rögzíteniük a rendszerben, gyakorolták a napközbeni részvételi adatok és a szavazóköri jegyzőkönyvek továbbítását is.

A próba elérte a célját, a rendszer folyamatosan működött, nem értesültünk olyan hibáról, amelynek a kezelésére nem vagyunk felkészülve. Minden feltétel adott a vasárnapi választás lebonyolításához – mondta Deményné Kertész Krisztina.  Hozzátette: a rendszer tartalékmegoldásait is tudták tesztelni, mivel Baranya megyében egy közlekedési baleset miatt a rögzítőhelyen áramszünet volt, de a helyi választási iroda és a területi választási iroda a vészhelyzet esetére kijelölt rögzítőhelyre ‘ment át’.

Deményné Kertész Krisztina elmondta: az, hogy a választás napján a szavazókörök este 7 órai zárását követően mikor jelennek meg az adatok az internetes tájékoztató rendszerben, függ attól, a szavazatszámláló bizottságban mennyire gyorsan összesítik a szavazólapokat.  A kisebb településekről a kevés szavazó miatt, a megyei jogú városokból pedig azért, mert mindössze kétféle szavazólapot kell összeszámlálni, várhatóan hamarabb érkeznek majd meg az adatok.  Az NVI arra számít, hogy az adatok döntő többsége 11 óra körül már megérkezik a rendszerbe, de az összes adat rögzítése várhatóan hajnalig eltart majd.

A szavazás napján az NVI internetes tájékoztató oldalán, a www.valaszta.hu-n kétóránként közlik a részvételi adatokat, illetve amint megkezdődik az eredmény-adatok rögzítése, azok is láthatóan lesznek. Külön fogják jelezni a tervek szerint az egyes választás-típusok feldolgozottsági állását, valamint az elmaradt, illetve eredménytelen választásokat is.

Forrás: OrientPress
2014. október 8. 11:35 | eDemokrácia, eÜgyintézés, Haladó, Kezdő, Vezető cikk