39704

A konzorciumi partnerek, képzőintézmények, eTanácsadó kollégák,és a Projekt valamely képzését elvégzett állampolgárok részvételével, 2014. október 21-én került megrendezésre a TÁMOP 2.1.2 projekt záró rendezvénye. 

A rendezvényt Tóth László, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a megvalósítók hűek maradtak a „Tudásod a jövőd!” mottóhoz. A projekt hiánypótló és egyedülálló sikertörténet a felnőttképzési palettán, hiszen két és fél év alatt, 12,4 milliárd forint felhasználásával, több mint 120 ezer állampolgár részesülhetett informatikai vagy idegen nyelvi képzésben. A program megvalósításával, európai úton haladva, az állampolgárok képzést, közérzetük és önbecsülésük javítását kaphatták. Elnök úr kiemelte, hogy a projekt megvalósítóit végig az együttműködés, a bajtársiasság és a példátlan összefogás jellemezte.

A Nemzetgazdasági Minisztérium képviseletében Darázs Ágnes, tervezési referens köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte a felnőttkori tanulás fontosságát, illetve a munkaerőpiac elvárásaihoz igazodó kompetenciák fejlesztését, melyekhez a TÁMOP 2.1.2 projekt célkitűzései maximálisan igazodtak. Magyarországnak tovább kell vinnie ezt az irányvonalat, és a felnőtt lakosság minél szélesebb körének lehetőséget kell nyújtani az élethosszig tartó tanulásra, és azon ismeretek megszerzésére, melyeket a munkapiac is pozitívan értékel. Az új tervezési időszakban két operatív program is forrást biztosít majd a humán erőforrás fejlesztésére – fogalmazott Darázs Ágnes.

Tóth Beáta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium stratégiai referense örömét fejezte ki a projekt sikereivel kapcsolatosan, melyek hozzájárultak a magyar lakosság digitális kompetenciáinak fejlesztéséhez. Tóth Beáta elmondta, hogy az egyes földrajzi területek és társadalmi rétegek tekintetében még mindig rendkívül magas a digitális írástudatlanság mértéke, hiszen a 15 év feletti lakosság több mint 40 százalékát, vagyis közel 3,5 millió állampolgárt érint. Felhívta a figyelmet arra az alapvető tényre, hogy a digitális írástudás szintjének 1%-os növekedése hazánkban, a GDP növekedés 34,7 milliárd összegű növekedését eredményezheti. A referens asszony elmondta, hogy a projektben résztvevő eTanácsadó hálózat munkája kiemelkedő, hiszen a helyi sajtóban és plakátokon történő népszerűsítés mellett, a lemorzsolódás megakadályozásában, illetve a hátrányos helyzetű állampolgárok elérésében is óriási szerepük volt.

A konzorciumi partner Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) részéről dr. Berencsi Judit projektvezető számolt be a program során elért eredményekről. A NIIFI képviselője elmondta, hogy maximálisan elégedettek lehetünk az eMagyarország hálózat által elért eredményekkel, hiszen a megvalósító partnerek változása következtében a NIIFI-nek már egy futó projekt átvételét kellett megvalósítania. Dr. Berencsi Judit tájékoztatta a résztvevőket a TÁMOP 2.1.2 projektben dolgozó mentori eTanácsadó hálózat felállításának körülményeiről, a mentorok által elvégzett feladatokról, és az elért eredményekről is. Az eTanácsadó hálózat elsődleges feladatai a toborzás, az igényfelmérés, az állampolgárok mentorálása, illetve az utókövetés voltak. Kiemelkedő teljesítmény, hogy az eTanácsadó kollégák a Projekt során összesen 51 009 képzési igényt rögzítettek, melyek mindegyike a helyi lakosság kérését tükrözte. Mindemellett a képzésre jelentkező állampolgárok mentorálása is a hálózat kimagasló tevékenységét mutatja, hiszen összességében 239 455 esetben segítették kollégáink az érdeklődőket.   Az elvégzett munka értékelése során kiemelte az eMagyarország Centrum által kialakított IKT 01 keretrendszer jelentőségét, mely pontosan meghatározza, hogy az informatika tanulás során, az egyes szinteken, milyen kompetenciákkal kell rendelkezniük az állampolgároknak. Összességében az eMagyarország hálózat nagyszerűen vizsgázott, de a konzorciumi partnerek és a támogatók összefogása nélkül nem valósulhatott volna meg ez a nagyszerű Projekt – fogalmazott a projektvezető asszony.

Az előadások sorát a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) szakmai vezetője, Nádráné Tóth Borbála beszámolója zárta. A szakmai vezető elmondta, hogy a TÁMOP 2.1.2 rendkívül sokat javított a felnőttképzési statisztikákon, hiszen több mint 120 ezer állampolgár képzése történt meg. Statisztikák segítségével szemléltette, a Projektben résztvevő képzők, és a feltöltött, valamint elindított képzések óriási számát. A KIH összesen 240 képzővel, 701 képzésre kötött együttműködési megállapodást. A Projekt során összesen meghirdetett képzések száma 11 847, melyből 2252 az informatikai, 9595 pedig a nyelvi kompetenciák fejlesztését célozta. Nádráné Tóth Borbála elmondta, hogy a meghirdetett nyelvi és az informatikai képzések arányának jelentős eltérése abból következik, hogy a háttér-informatikai rendszerben regisztrált állampolgárok körülbelül 20-25 százaléka jelölte meg informatikai képzési igényét, a többi érdeklődő az idegen nyelvek tanulását preferálta. Nagyszerű eredmény, hogy az ország minden kistérségébe eljutottak a Program képzései, mely a NIIFI – és az eTanácsadó hálózat – közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg. A TÁMOP 2.1.2 további sikereként könyvelhetjük el, hogy az egyes képzésekre jelentkező állampolgárok közül 114 860 fő tanúsítványt kapott, és csupán 5173 fő morzsolódott le valamilyen okból. A szakmai vezető bizakodását fejezte ki a Projekt folytatását illetően, hiszen több mint 200 ezer képzésre váró állampolgár, és körülbelül 105 millió forint maradványösszeg áll rendelkezésre.

Forrás: eMagyarország Centrum