wikipédia

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közlése szerint már felhajtáskor rendelkezni kell az érvényes e-matricával a díjköteles útszakaszokra, autópályákra, az ezt előíró rendelet már évek óta hatályos.

Népszabadság pénteki számában megjelent cikk szerint elvesztették a napon belüli utólagos autópályadíj-fizetés lehetőségét az autósok, motorosok, mivel a NÚSZ november 3-án szolgálatba állította informatikai rendszerének legfrissebb fejlesztéseit, így a kamerák által beolvasott rendszámokat már nem csak naponta egyszer vetik össze az úthasználati jogosultságokat tartalmazó adatbázis tartalmával. Korábban minden nap éjfélig válthatták meg büntetlenül az e-matricájukat azok, akik a fizetős útra kanyarodás előtt elfelejtettek fizetni az út használatáért. A lap úgy tudja, az állami útdíjszedő egyelőre óránkénti frissítést állított be.

A NÚSZ erre reagálva közölte: az elmúlt években tévesen rögzült úthasználati szokások megváltoztatása érdekében folyamatos tájékoztató kampányokon keresztül hívták fel arra a figyelmet, hogy az e-matricát előre kell megváltani.

Az útdíjszedési rendszerek idei fejlesztései között szerepel az e-matricás és az e-útdíjas díjellenőrzés integrációja – írja a NÚSZ válaszában, hozzátéve: ennek során a közel másfél évtizede kialakított e-matricás ellenőrzési rendszert harmonizálják a csúcstechnológiás HU-GO e-útdíjas rendszerrel.

A fejlesztésnek köszönhetően az e-matricás ellenőrzési rendszer működése egyre hatékonyabbá válik, a folyamat eredményeként pedig az európai színvonalú e-útdíj rendszer technológiai szintjén fogják egységesen működtetni a valós idejű díjellenőrzést – írják. A technológia alkalmas arra, hogy az ellenőrzési pontokon érzékelt adatok – rendszám, idő, helyszín – azonnal összevethetőek az értékesítési rendszerben rendelkezésre álló valós idejű adatokkal – fejtette ki a NÚSZ.  Az idei lekönyvelt e-matricás – személygépkocsi, motorkerékpár, autóbusz – pótdíjbevételek összege mintegy 2 milliárd forint.

Forrás: PRIM hírek

Fotó: Wikipédia

 

2014. november 26. 09:12 | eGazdaság