karasmónika_index

Több lábon áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiskorúak védelmében kifejtett tevékenysége – mondta a hatóság elnöke hétfőn Budapesten, a Decoding Media – Jó gyakorlatok az európai médiaértés-oktatásban című konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Karas Monika e tevékenységben zászlóshajónak nevezte a Bűvösvölgy médiaértés-oktató központot, amely a világon is egyedülálló módon ismerteti meg a fiatalokkal a sajtó, a televízió, a rádió és az internet világát. Az elnök szólt az NMHH által üzemeltetett Internet Hotline-ról, amelyen a világhálóra felkerülő káros tartalmak vagy az ott tapasztalt zaklatás jelenthető be.
Valamint beszélt az NMHH Médiatanácsának korhatár-besorolással kapcsolatos tevékenységéről. Ismertetése szerint a hatóság nemcsak monitorozza, hogy a szolgáltatók a törvényi előírásoknak megfelelő időpontban és korhatár-megjelöléssel sugározták-e műsoraikat, hanem kérésükre előzetesen be is sorolja őket.

Az NMHH elnöke a konferencián, nyitóbeszédében elmondta: a Bűvösvölgyben a cél nem a gyermekek elriasztása vagy tiltása a médiától, hanem működésének, a tartalom előállításának megértése, az, hogy az ott hallottakat később alkalmazni is tudják.

Az NMHH által szervezett, kedd délutánig tartó kétnapos konferencián – amelyen először gyűlnek össze a magyar és európai médiaoktatási szakemberek – azt vitatják meg, hogy melyek a legjobb módszerek a gyermekek médiatudatosságának növelésére. A két nap alatt több mint kétszáz szakember osztja meg nézeteit, köztük az UNESCO-s tapasztalattal rendelkező Vladimir Gai, valamint Mary T. E. Berkhout, a holland médiaértés-központ programigazgatója, Sebastian Ring, a müncheni médiaközpont médiapedagógiai referense, valamint brit, norvég, finn, szlovák és holland szakemberek.

A résztvevők a plenáris előadások után négy szekcióban tárgyalnak: a médiapolitika szerepéről, a médiaértéssel kapcsolatos európai gyakorlatokról, az oktatás hatásairól, eredményeiről, valamint arról, hogyan járulhat hozzá a médiapedagógia a felzárkóztatáshoz.

Forrás: Infotér

Fotó: Index

2014. november 26. 09:18 | Biztonságos internetezés, Kezdő