???????????????????????????????????????????????????????????????????

Több járaton lenne elérhető az ingyenes net, emellett az új járműveken ez már alapszolgáltatásként jelenne meg. A vg.hu beszámolója szerint a MÁV új távközlési pályázatot írt ki, melyben többféle mobilszolgáltatás biztosítására keresnek jelentkezőket – jelenleg (2008 óta) a Magyar Telekom nyújtja ezeket.

A múlt hét elején jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben a mobil távközlési szolgáltatások beszerzésére vonatkozó pályázat kiírás. A tender célja, hogy megoldják a MÁV és a MÁV-Start teljes körű mobilszolgáltatásainak lefedését, ezen belül elsődlegesen a közszolgáltatási tevékenységek biztosítását. A társaság közlése szerint ennek részét képezik többek között a mozdonyokban, illetve egyéb műszaki, biztonságtechnikai eszközökben lévő adatkártyák, továbbá az utasforgalommal és pályafenntartással foglalkozó alkalmazottak által, szolgálati célra használt mobileszközök.

Több ingyen net

A céges felhasználású szolgáltatások mellett – ennek részletei a vg.hu tudósításában olvashatóak – jelentős bővítést terveznek a wifiszolgáltatásnál is. Az elképzelések szerint valamennyi budapesti elővárosi vonalon elérhetővé tennék a megoldást, és a távolsági forgalomban is tovább fejlesztenék. Ezen kívül az összes új személyszállító vasúti járművön biztosítanák az ingyenes netet a jövőben. A MÁV-Start 2013 elejétől indította el az ingyenes wifiszolgáltatást, elsőként az InterCity járatokon, illetve az elővárosi közlekedésben. A megoldáshoz a Magyar Telekom mobilinternetes infrastruktúráját használták, a távközlési cég közbeszerzésen nyerte el a megbízást, amely egy évre szólt, amit opcionálisan 12 hónappal meghosszabbíthattak. A szerződés értéke 92 millió forint volt

A február 16-i jelentkezési határidőt követően a tervek szerint március 16-ig tájékoztatják azokat a pályázókat, amelyek érvényes jelentkezést nyújtottak be, az ajánlatok felbontása pedig várhatóan március 31-én történik meg. A tenderen való induláshoz többek között meghatározott árbevétellel kell rendelkezniük a szolgáltatóknak, emellett komoly tapasztalatokkal kell rendelkezniük az üzleti előfizetőkkel kapcsolatban. A közbeszerzési eljárás eredményét a tervek szerint legkorábban 2015 májusában hirdethetik ki.

Forrás: IT Café

2015. január 27. 16:24 | Digitális írástudás, Magyar sikerek