startup-grow-600x349_technokrata.hu

Az elmúlt években a saját cégek alapításában egy bizonyos trend figyelhető meg. A fiatalok a szabványos karrierutak alternatíváit keresik mind a vállalati, mind pedig a közszférában.

Ők azok, akik maguk szeretnék meghatározni és megvalósítani az elképzeléseiket egy nyugodt, és korlátozásoktól mentes környezetben. Éhesek a sikerre, és hasonló érzéseket, értékeket osztó emberekkel kívánnak együtt dolgozni. Világos céllal és szenvedéllyel szeretnék az ötleteiket megvalósítani. Nem minden elképzelésről mondható el, hogy „eleve sikerre ítéltetett”, de amint azt az eredményes projektek példája is mutatja – bátraké a világ!

 Amikor a startup cégekre gondolunk, legtöbbünk ezekről a  társaságokról azt hiszi, hogy az Egyesült Államokból származnak. Valóban csak ott lehet érdekes és innovatív üzleti ötleteket megvalósítani? Európában számos esetben megtörtént, hogy a szokatlan ötletek, egy téma alternatív megközelítése vagy egy lelassult project felgyorsítása következményeként jöttek a  látványos eredmények. Itt van két példa:

 Orvoskeresés a XXI. században:

A Docplanner csoport egy lengyel eredetű, egészségügyi startup, amely párhuzamosan a világ 25 országában fejleszt, és közel 7,7 millióan használják a szolgáltatásait. A csoport egyik leggyorsabban növekvő oldala a Docplanner.hu. Az ötlet, amely a projektet inspirálta, az volt, hogy egy olyan intuitív eszközt hozzanak létre, amely megkönnyíti az orvos-beteg kommunikációt. Olyan online naptár segítségével kérhet időpontot a beteg, amely telefonon vagy számítástechnikai rendszeren keresztül létesít kapcsolatot az orvossal.

A hazai felhasználók létrehozhatnak egy aktív közösséget, véleményt mondhatnak az orvosokról és az általuk nyújtott szolgáltatásokról. Mindez egy olyan széleskörű tudásbázist teremt, amely mások tapasztalatára és véleményére alapozva segít a jó szakorvos kiválasztásában. A szolgáltatás megbízható információforrást biztosít, melyet naponta felhasználók ezrei használnak. A szolgáltatás nemzetközi jellege a külföldi kezelésekkel érintett eseteket is megkönnyíti.

Nem egyszerű létrehozni egy – a szakemberek felkutatására szolgáló – univerzális eszközt. Az európai országok egészségügyi modelljei államonként eltérőek. Az eltérő pénzügyi modellek, valamint a változatos szabályozás miatt nehéz egyetlen ismérvvel meghatározni, hogy mi az, ami sok országban hoz a sikert. Másrészről azonban Európa öregedő népességére és az egészség megőrzése iránt megnövekedett érdeklődésre tekintettel megéri ebben az irányban befektetni.

Minden reggel mással ébredni?

Azok számára, akik szeretik a hotelek reggeli ébresztő szolgáltatását, vagy akik egyszerűen szeretik az izgalmas beszélgetéseket hajnalok hajnalán itt a Wakie. Az alapelv nagyon egyszerű. Beállítjuk, hogy mikor szeretnénk felkelni, majd várjuk hogy a világ bármely pontjáról egy vállalkozó szellemű ember megcsörgessen minket a megadott időben.

Az ingyenesen letölthető alkalmazás, az orosz piacon már nagy népszerűségnek örvendő Budist nagytestvére, vagyis nemzetközileg elérhető változata. A Wakie nagy reményekkel indul, hisz a Budist-nak is több, mint 1,3 millió felhasználója és 30 millió regisztrált ébresztése volt. Sajnos a világpiaci sikerre még egyelőre várni kell, mert csupán Amerikában, Kanadában, Angliában, Szingapúrban és Hong Kongban kérhetünk ébresztést. Azonban ha csupán ébreszteni szeretnénk, akkor örülhetünk, mert erre a feladatra bárhonnan regisztrálhatunk a világon.

Az ébresztés-hívások egy percig tartanak és az alkalmazás figyel arra, hogy hasonló korú és ellenkező nemű beszélgetőtársat találjon számunkra. Mindez teljesen anonim módon történik, telefonszámok és nevek nem cserélnek gazdát. A beszélgetés után az ébresztett személy röviden értékelheti is hívóját, ezzel is segítve a minőségi ébresztéseket.

A felhasználói értékelések, az apró technikai nehézségeket leszámolva, csupa pozitív élményekről számolnak be. A Forbes magazin egyenesen “a legszórakoztatóbb projekt” címmel tüntette ki az alkalmazást, és a Forbes Startup Contest egyik díját is neki ítélte. Még ha a világ meghódításától távol is áll a Wakie, hiszen az ébreszthető országok listája egyelőre szűkös. Elérhető Android-on, Windows Phone-on és megvan már az iOS verzió is.

https://www.youtube.com/watch?v=8Nf6r07yVZA

A társadalmi ébresztőóra elképzelése divaba jött Oroszországban. Több mint másfél millióan használták ezidáig, és több mint 30 millió kapcsolat jött létre. Mára a felhasználók már világszerte használják és számuk folyamatosan növekszik. Ez év december 10. napja óta az iPhone tulajdonosok számára is elérhető (a Windows, illetve Andriod készülékeken szeptembertől lesz elérhető).

Európa sosem szenvedett hiányt az érdekes üzleti ötletekre képes emberekből. Néha csupán nem elegendő a képessük ahhoz, hogy a világpiacon is véghezvigyék azokat. Minden egyes országban találhatóak olyan társaságok, melyek terméke a nemzetközpiacon is befuthatna, csupán hiányzik a késztetés a világméretű cselekvésre. Az internet fejlődése a startupok számára globális méretű cselekvési lehetőséget biztosít, lehetővé teszi,  hogy felvegyék a versenyt a nagyobb ipari vállalatokkal, vagy új piaci réseket fedezzenek fel. A fenti példák mutatják, hogy a mai világban maga az ötlet az, ami igazán számít.

Forrás: Technokrata, Digitalhungary
Fotó: Technokrata