150115-cio-fortune-500_Bitport

Tavaly óta csaknem másfélszeresére emelkedett a női CIO-k száma a Fortune 500-as cégeknél. Míg két évvel ezelőtt az Egyesült Államok 500 legnagyobb árbevételű nyílt részvénytársasága közül 61 foglalkoztatott női informatikai igazgatót, addig 2015 első napján már 87 ilyen vállalat szerepelt a gazdasági hetilap listáján.

Köztük iparági lebontás szerint elsősorban pénzügyi szervezeteket, illetve energia- és gyártóipari cégeket láthatunk, de az is figyelemre méltó, hogy a négy legnagyobb amerikai légitársaság informatikai részlegét is nők vezetik. Ahogy az a Boardroom Insiders adatbázis-szolgáltató vonatkozó összeállításából is kiderül, az egyensúly a cégméret növekedésével egyre kevésbé billen a férfiak felé. A listán szereplő legelső 10 nagyvállalatnál fele-fele arányban találunk férfi és női CIO-kat (utóbbi csoportot a Wal-Mart, az Exxon Mobil, a Ford, a General Electric és a Valero Energy képviseli), de a top 100-ban is 24 női CIO szerepel.

Ebben legalább élen járnak az IT-cégek

A Fortune 500 teljes mezőnyére vetített 17,4 százalék nem csak az éves változás mértéke miatt, hanem a többi csúcsvezetői beosztáshoz képest is figyelemre méltó: a nők a pénzügyi igazgatók között például 11,4 százalékban, míg a vezérigazgatók között már csak 4,8 százalékban képviseltetik magukat.

Érdekesség, hogy az USA népszámlálási hivatalának foglalkoztatási adatai alapján az IT-iparban a létszám és a munkabérek tekintetében is jelentős kívánnivalót hagy maga után a női munkavállalók egyenjogúsága, de a Szilícium-völgy 15 legnagyobb IT-vállalata közül 5 társaság (jelesül az Intel, a Cisco, a Gilead Sciences, a NetApp és a Symantec) is női CIO-val büszkélkedhet.

Nálunk más a helyzet

A hazai helyzetről nem áll rendelkezésünkre a Fortune 500-hoz hasonló statisztika, ráadásul itthon a “C-szintű” informatikai vezetői beosztás sem mindenhol a nyugati terminológia szerint jelenik meg. Ugyanakkor a Bitport saját, rendszeresen frissített hazai CIO adatbázisa alapján a magyarországi szervezeteknél legfeljebb 7-8 százalékos a női informatikai vezetők aránya, ami a kiadónk által szervezett CIO HUNGARY konferencia hosszú évekre visszanyúló tapasztalatai alapján is megfelel a valóságnak.

Mindezt összefüggésbe helyezheti a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet két évvel ezelőtti tanulmánya, amely szerint – bár Magyarországon a közép- és felső szintű cégvezetők 35,7 százaléka került ki a nők közül – a 2000 és 2012 közötti időszakban rohamosan csökkent a nők arányának éves növekedése műszaki, ipari és építőipari felsőfokú végzettséget szerző friss diplomások körében. A Nemzeti Innovációs Hivatal adatai alapján 2002 és 2010 között ezen a területen egyenesen csökkent a női hallgatók aránya.

Forrás: Bitport
Fotó: Bitport

2015. január 20. 08:23 | Nők és infokommunikáció