20150208first-lego-league-robot-verseny2

Felvidéki magyar csapat végzett első helyen a Debrecenben rendezett nemzetközi robotikaversenyen. A saját programozású robotok mellett elképesztő projekteket valósítottak meg a jövő mérnökei: a diszlexiás app, a diákrendszerező vagy edzéstámogató rendszer mind rendkívüli fejlesztés.

Debrecenben mérkőztek meg egymással szombaton a visegrádi országok középiskolai diákjai és az általuk fejlesztett robotok. A First Lego League (FLL) nemzetközi robotika-versenysorozat közép-európai elődöntőjében a 9-16 éves fiatalok mérték össze tudásukat – a húszból hat magyarországi és három határon túli magyar csapat szállt ringbe.

A jövő műszaki zsenijei négy versenyszámban mérték össze kreativitásukat és felkészültségüket: a nemzetközi zsűri értékelte a robotok kinézetét, hogy mennyire jól hajtották végre a versenypályán a feladatokat, a csapatmunkát és a prezentációt. Ugyanis nem csak programozási készségeikről adnak számot a fiatalok, de minden évben egy adott tematika köré szerveződő kutatási projektet kellett létrehozni és bemutatni.

Idén a tanulás jövőjére kerestek innovatív megoldásokat a versenyzők. A legjobb három projekt között volt egy mobilapp, amely a normál szöveget alakítja át a diszlexiások számára kifejlesztett betűtípusra, a vívók technikáját monitorozó edzéstámogató rendszer és a diákokat tanulási stílusuk alapján csoportokba rendező szoftver is. Ebből is jól látszik, hogy a nem éppen szokványos oktatási megközelítést képviselő versenysorozat milyen lélegzetelállító újításokra inspirálja a jövő mérnökeit és tudósait.

A tét a müncheni döntőbe jutás volt: végül két cseh, egy lengyel és egy szlovákiai magyar csapat képviseli majd régiónkat. A kassai TalentumSAP vitte el a szervezőNational Instruments (NI) különdíját is. Az erőpróba világszerte 80 országban mintegy 265 ezer diákot mozgatott meg.

A verseny kísérőprogramjai szintén arra keresték a választ, hogy miként lehet bevezetni a diákokat a műszaki és természettudományok izgalmas világába: a kerekasztal-beszélgetés résztvevői egyértelműen megerősítették, hogy a robotprogramozási versenyhez hasonló gyakorlatias kihívásokkal kell támogatni a jövő műszaki értelmiségének képzését.

A First Lego League első hat helyezettje:

  1. A kassai TalentumSAP
  2. A varsói iKids_SAP
  3. A jeseníki TeamCO3
  4. Az olmützi Kvantové limetky
  5. A budapesti SAP-ka-SÁL
  6. A nagyváradi Adysok

Forrás: Origo
Fotó:NI

 

2015. február 10. 14:17 | Magyar sikerek