37787_copy_3_szekesfehervar

Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András bejelentette, hogy a város egy jó állapotú és jól megközelíthető irodaépületet kíván biztosítani informatikai cégek számára.

A projekt keretében a város a meglévő innovatív vállalkozások mellett továbbiakat szeretne vonzani a városba, magas hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását támogatva.

Innováció, kapcsolat, átalakulás

Székesfehérvár az elmúlt években jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül, ez főként az ide települő és itt fejlesztéseket végrehajtó vállalatok tevékenységének köszönhető. Az elmúlt évben Székesfehérvár iparűzési adóbevétele már meghaladta a válság előtti szintet, miután tavaly mintegy egymilliárd forinttal növekedett. Ehhez nemcsak a multinacionális cégek, hanem a magyar tulajdonú IKT vállalatok is érdemben hozzájárultak. A város fejlődéséhez a jövőben is számít azokra a vállalkozásokra, amelyek a Közép-Magyarországi Régión kívül szeretnének működni, ugyanakkor nem szeretnének lemondani a magas minőségű infrastruktúráról, a helyben fellelhető szakemberekről és a mozgalmas iparági közösségről.

Az érintett irodaházról, a használat feltételeiről a város kész az IVSZ-t és az érdeklődő IKT-vállalatokat tájékoztatni.

„Üzleti partnereinknek, befektetőinknek, vállalkozásainknak, intézményeinknek azonban nem elég, ha pusztán jók vagyunk. Legyünk a legjobbak, álljunk az élére azon magyar városoknak, melyek a legkedvezőbb feltételeket biztosítják működésükhöz, tisztes gyarapodásukhoz! Így tehetjük lehetővé, hogy Székesfehérvár otthont teremtsen minél több polgár számára, akik munkát, megélhetést találnak, gyermekeket nevelnek és gyarapítják a várost.” – mondta el Dr. Cser-Palkovics András polgármester a kezdeményezéssel kapcsolatban.

IT karrier vidéki nagyvárosban

A felajánlást az informatikai iparágat képviselő szövetség, az IVSZ is örömmel üdvözölte: „Rengeteg székesfehérvári dolgozik Budapesten informatikai cégeknél, örömteli lenne, ha egyre több lehetőség lenne helyben is magas hozzáadott értékű, technológiai pozíciókban dolgozni. Fiatal startup cégek, de nagyobb kkv-k számára is előnyös lehet egy vidéki nagyvárosban megtelepedni” – mondta el Laufer Tamás, az IVSZ elnöke, aki önmaga is székesfehérvári lakos.

A következő hét éves európai uniós ciklust meghatározó Horizon 2020 programban jelentős fókuszt kap a kutatás-fejlesztés és innováció, de a támogatási rendszer kedvezményezettjei között a Közép-Magyarországi Régió továbbra sem szerepel, így csak azok a vállalkozások tudnak részt venni a gazdaságélénkítő programokban, amelyek rendelkeznek működő vidéki telephellyel is.

Forrás: Infotér
Fotó: Infotér

2015. március 3. 14:55 | eGazdaság