ugyfelkapu_regi

2005 áprilisában, azaz tíz évvel ezelőtt indult el a hazai elektronikus kormányzati rendszer legfontosabb eleme. Az évforduló alkalmából a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) egy képre rendezte az Ügyfélkapu eddigi eredményeit.

Lassan, de haladunk

A hónap elején már közel kétmillió, egészen pontosan 1 975 833 regisztrált felhasználó regisztrált a kormányzati portálon. A rendszeren keresztül átmenő dokumentumforgalom tavaly elérte az 5,5 milliós darabszámot, miközben öt évvel korábban még csak ennek szűk harmadát bonyolították.

Print

Bejelentkezés után már csaknem száz szolgáltatás érhető el. Ezek közül minden bizonnyal a legtöbben az elektronikus adóbevallást ismerik, illetve használják, de végezhető az Ügyfélkapun keresztül többek között az anyakönyvi kivonatokkal, forgalmi engedélyekkel vagy vállalkozói igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés is. Ugyanitt idén már elérhető több pályázat elektronikus ügyintézési felülete, ilyen például a homlokzati nyílászáró-csere, a kazáncsere vagy az Otthon melege program is.

A NISZ közleménye további fejlesztéseket ígér.Az Ügyfélkapu-regisztrációval rendelkező felhasználóknak hamarosan lehetőségük lesz helyi önkormányzati ügyeket is elektronikusan intézni, hiszen a közeljövőben induló Önkormányzati Hivatali Portál szintén az Ügyfélkaput használja majd a felhasználók beléptetésére.

Nem csak a szépre emlékezünk

A hazai elektronikus kormányzati eszköztár kiépítése, beleértve magát az Ügyfélkaput is, azonban az elmúlt években korántsem nevezhető diadalmenetnek. Kezdetekben például élő ember számára érthetetlen hivatali értesítőket kaptak a felhasználók arról, ha számukra fontos dokumentum érkezett az ügyfélkapus fiókjukba. Ezekből az emailekből csak az nem derült ki, hogy miről van szó, és pontosan hol is kellene ezt megtekintenie a kétségek közt őrlődő polgárnak. (Azóta ha sokat nem is, de valamit javult az értesítési rendszer.)

De nem vonul be az informatikai fejlesztések dicsőségcsarnokába az Ügyfélkapu öt évvel ezelőtti megújítása. A közel ötmilliárd forintnyi forrást felemésztő Ügyfélkapu 2 projekt előbb jókorát csúszott, majd induláskor egy rövid agóniát követően teljes csődöt mondott.

Izgalmas pillanatokat hozott 2011 második fele is, amikor kiderült, hogy több mint félmillió embernek lejár a bejelentkezési jelszava, és ha ezt nem változtatják meg, vagy nem erősítik meg az eddig használt kódot, akkor egyáltalán nem tudták volna használni a rendszert. Végül a tömeges újraregisztrációt elkerülendő kormányrendeletben kellett meghosszabbítani a korábbi jelszavak érvényességi idejét.

Jókívánság a Baltikumból

Ne legyünk azonban túlságosan ünneprontók, örüljünk, hogy már tíz éve működik az Ügyfélkapu, és minden hibája ellenére tényleg egyre több dolgot tudunk a nappalinkból is elintézni. A születésnaposnak azt kívánjuk, minél hamarabb érje el azt a szintet, ahol észt “kollégája” tart.

Forrás: Bitport
Fotó: Bitport

2015. április 14. 16:03 | eÜgyintézés, Vezető cikk