Young boy in home office with computer typing

Ha nem tudni, hogy a gyermekek mit, miért csinálnak és mire, hogy reagálnak, nem is lehet felkészíteni őket az esetleges veszélyekre. A Safer Internet Program bemutatta az idei első három hónap adatait.

 A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz, mint a Safer Internet Program helpline konzorciumi tagjához az év első negyedévében több mint 7 ezer megkeresés érkezett telefonon, chaten és e-mailben. A fiúk és a lányok kicsit más módon használják a segélyszolgálatot. Az a tapasztalat, hogy a fiúk bizalmát nehezebb elnyerni, a mélyebb konzultációkban a megkeresők többsége lány. A képzett segítők fogadják felnőttek hívásait is – gyerekek ügyében, de sokkal gyakoribb, hogy maguk az érintettek telefonálnak.

Elsősorban tizenévesek, és ezen belül egyre fiatalabbak a segélyvonalat keresők. Jellemző tendencia, hogy a kortárs kapcsolatok szövődése és fenntartása, illetve általában a tizenévesek közösségi léte egyre nagyobb arányban az online fórumokon zajlik. Így a sok kamasz életében kiemelt kérdéskörnek számító ismerkedés, párkapcsolat és a barátokkal való konfliktusok is egyre többször érintik az internet használatot. Az erőszak, a bántalmazás, pedig egyre jellemzőbben jelenik meg online szexuális visszaélés vagy cyberbullying formájában.

Ezen időszak alatt a konzorcium másik tagjához – a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által működtetett Biztonságosinternet Hotline-hoz – 479 bejelentés érkezett káros és jogsértő tartalmakkal kapcsolatban. A leggyakrabban érintett témakörök a tiltott pornográf tartalmak (136), a hozzájárulás nélkül, sértő módon hozzáférhetővé tett tartalmak (72), a rasszista, idegengyűlöletre uszító weboldalak (50), illetve az erőszakos és zaklató tartalmak (46).

A Biztonságosinternet Hotline legfőbb feladata a tiltott pornográf tartalmak eltüntetése az internetről. Az adott időszak alatt ebben a kategóriában érkezett 136 bejelentésből a hotline összesen 232 illegális tartalom eltávolítását kezdeményezte. Ezen tartalmak megoszlása a hosztolás helye szerint az alábbi országokban volt a legmagasabb: Egyesült Államok (40%), Oroszország (30%), Németország (14%).

A tiltott pornográf tartalmak elemzése alapján az időszakra vonatkozó megoszlás az áldozatok nemét tekintve a következők szerint alakult: 69 százalék lány, 19 százalék fiú, 12 százalék mindkettő vagy nem megállapítható. A kor szerinti megoszlás alapján az áldozatok 18 százaléka kisgyermek, 29 százaléka serdülő, 53 százaléka kora nem volt pontosan meghatározható.

Forrás: hirado.hu