Gold Trophy keyboard key, Entertainment background

Egyedüli európai csapatként jutott a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyének tizenhatos döntőjébe a Miskolci Egyetem informatikuscsapata – tájékoztatta közleményében az egyetem szerdán az MTI-t.

A közlés szerint az Asia Student Supercomputer Challenge elnevezésű versenyt negyedszer rendezik meg. A döntőben a borsodi megyeszékhely diákjai kínai, orosz, szingapúri és thaiföldi hallgatók mellett az amerikai MIT csapatával is összemérhetik tudásukat május 17–23. között Kínában.

Az idén 150 egyetemről neveztek informatikushallgatók, ez kétszer annyi nevezés, mint 2014-ben, így már maga a döntőbe kerülés is komoly nemzetközi sikerként könyvelhető el – jelzi a közlemény.

A szuperszámítógépek olyan számítógéprendszerek, amelyek számítási teljesítménye a hétköznapi számítógép teljesítményének akár milliószorosa is lehet. Szinte minden tudományág alkalmazza ezeket az eszközöket, például fizikai, kémiai, biológiai, gazdasági modellek sora fut a rendszereken. A világ jelenlegi leggyorsabb szuperszámítógépe is Kínában található.

Forrás: hirado.hu

2015. május 7. 13:12 | Magyar sikerek