877836-11915896

Már mobilon is követhetők az aktuális információk a MÁV-START Vonatinfó alkalmazásában. A társaság közlése szerint már több mint 50 ezren töltötték le az appot május elejéig.

A MÁV-START Vonatinfó alkalmazása egy ingyenes program, melyen keresztül a felhasználók mobiltelefonjukon is tájékozódhatnak a szerelvények helyzetéről, megtervezhetik útvonalukat, és térkép is rendelkezésükre áll. Az app révén tehát képben lehetnek minden vasúti információval naprakészen, útközben is.

Az alkalmazás egyre nagyobb népszerűségnek örvend: a legfrissebb adatok szerint májusig bezárólag több mint 50 ezer felhasználó töltötte le az appot, amely mindhárom nagy mobil operációs rendszerre elérhető (AndroidraiOS-reWindows Phone-ra). Utóbbi platformon nemrég vált elérhetővé.

Fotó: A Windows Phone app

Csak Androidra eddig 34 ezren töltötték le a programot. Mint kiderült, a legtöbben az útvonaltervezést veszik igénybe, és sokan figyelik a szerelvényék valós helyzetét is a vonatinformációs térképen. 

Az alkalmazás több mint két hónapja működik és érhető el. Tervezésekor a felhasználók javaslatait is figyelembe vették, és a társaság a jövőben is igyekszik majd a programot ennek megfelelően fejleszteni.

Forrás: PRIM hírek
Fotó: PRIM hírek

2015. május 11. 09:23 | Digitális írástudás, Haladó, Kezdő