machineers

Sokaknak nincs munkája vagy épp jobb munkát keresnek a jelenleginél, míg mások pályamódosításra kényszerülnek. De nemcsak nekik, hanem mindenkinek érdemes elgondolkodni a programozás – lassan általánossá váló képességének – elsajátításán. Egy próbát mindenképp megér, hiszen a technológia használata mellett akár létre is hozhatod azt. 15 olyan weboldal és app következik, ahol felnőttek és gyerekek is játszva tanulhatnak.

„Ma már minden gyerek a gép előtt ül, előbb látnak táblagépet, mint a nagyszülőket, hamarabb tudják megnyitni a programokat, mint járnának. Több egyetem és néhány szülő is arra jutott, hogy Ideje ebből előnyt kovácsolni: miért ne tanulhatnának valamit játékosan, amivel később nagyon jól kereshetnek. Az angol sajnos alap, de ez talán hamar áthidalható” – írja az Index.

Különösen fontos lett a kérdés, amiótalecsökkent az informatikaórák száma. De nemcsak a jövő generációi, hanem a felnőttek is segíthetnek magukon különböző élethelyzetekben, ha megtanulják akár a programozás alapjait – a logikát és a problémamegoldó képességet mindenképp fejleszti, és még az elhelyezkedésben is segíthet, hiszen számtalan helyen keresnek programozót, és tovább is képzik a munkavállalókat e téren.

A következőkben a legnépszerűbb, többségében ingyenes weboldalakat és alkalmazásokat mutatom be, amelyek gyerekeket és felnőtteket is észrevétlenül, addiktív módon tanítanak.

Főleg, de nemcsak gyerekeknek:

1. Kodable: egészen kicsi gyerekek is kipróbálhatják, nincs benne szöveg, tehát olvasni sem kell tudni hozzá, nemhogy angolul. Alapvetően puzzle játék, 45 szintig ingyenes, a Pro verzió 7 dollár, azaz kb. 2000 Ft.

2. Alice: 3D környezetben tanítja programozni a gyerekeket, akik saját játékot vagy animációt hozhatnak létre.

3. Lightbot: egy kedves robot segítségével az egyszerűbb alapok tanulhatóak, de néhány bonyolultabb metódusa is megjelenik a programozásnak. Egy kanadai hallgató tervezte, egy órás játék ingyenes.

4. Scratch és Scratch Jr.: magyarul is elérhető 7 éves és annál idősebb gyerekek számára, hogy elsajátítsák a programozás alapjait. Az MIT tervezte és annyira népszerű, hogy már világnapja is van május 9-én. Mindez nemcsak a Scratch népszerűsítéséről, hanem a minél fiatalabb korban történő, kódolás fejlesztésével javítható problémamegoldó képesség hangsúlyozásáról is szól. A Scratch Jr. pedig 5-7 éves gyerekeknek készült. A mottójuk: „A kódolás az új írástudás!”. Saját számítógépes játékot, vagy appot lehet tervezni, amelyet utána kipróbálhat az egész Scratch közösség, és visszajelzéseket kaphat a készítő.

5. A code.org oldalán számtalan programból lehet választani, az egyik legnépszerűbb a Jégvarázs szereplőivel készített játék, illetve többek között a szoftverfejlesztő és modell Lyndsey Scott általi mentorálás.

6. Khan Academy: bármilyen korú olvasni tudó gyereknek érdekes. Ingyenes, oktatóvideói a programozás mellett matematikai készségeket fejlesztenek, és felkeltik a tudomány iránti érdeklődést is. Érdemes a szülőnek létrehozni egy családi fiókot, és a gyerekek külön is csatlakozhatnak ehhez. Minden korosztálynak ajánlott.

7. Bitsboard: már bekerült egyszer a Top 5 Oktatási App közé az amerikai App Store-ban. Minden korosztály találhat itt addiktív játékokat, amellyel készíthet egy appot. Ingyenes, de iOS 7-et igényel, iPad-re és iPhone-ra tölthető le.

8. SpaceChem: díjnyertes játék, tabletekre tervezve. Szerepjáték, amelyben reaktor mérnököt kell alakítani, aki bonyolult erőműveket tervez, miközben számtalan fenyegetéstől kell azokat megvédenie, és közben programozási feladatokat teljesíteni.

9. Code Monster: egy apa fejlesztése, aki szerette volna saját gyerekét programozni látni. Platformfüggetlen, a kódot és a hozzá tartozó magyarázatot osztott képernyőn láthatjuk. A Java alapjait segít megismerni, 12 év felett.

10. Machineers8-14 éveseket célzó, díjnyertes játék. A fejlesztők szerint a gyerekek panaszkodtak, hogy az oktató játékok sokszor olyanok, mint a csokiba mártott brokkoli, ezt szerették volna kiküszöbölni ezzel a játékkal. Elsősorban a logikát és a folyamatok megértésének képességét fejleszti, a demo elérhető egyelőre.

Inkább felnőtteknek, akár haladó szintig:

11. Codecademy: Python, Ruby, PHP, HTML, vagy JavaScript nyelven tanítja a programozás alapjait, de betekintés nyújt az alkalmazások közötti átjárók, az úgynevezett API-k világába is.

12. Code Avengers: „Miért csak használod a technológiát? Amikor létre is hozhatod.” – áll honlapjukon a mottó. HTML, CSS, JavaScript nyelveket lehet elsajátítani alapszinten.

13. Code School: HTML, CSS, JavaScript (keretrendszerek is!), Git, Ruby, iOS, Objective-C nyelveken segít haladó szintre jutni, a használatához középszintű tudás már szükséges. Ez nem ingyenes, 29 dollárba, azaz kb. 8200 Ft-ba kerül havonta.

14. Tree House: HTML, CSS, JavaScript, Ruby, iOS, Android, UX, Java, Python, PHP nyelveket lehet tanulni. Ingyenes próba van 14 napig, majd 25-49 dollárba, azaz 7-14 ezer Ft/hó a költsége. Akár kezdőként is el lehet jutni vele haladó szintre.

15. SQLZOO: Itt SQL-t tanulhatunk ingyen, kezdőtől haladóig.

+1 Egy magyar fejlesztés, Geomatech a programozás hátterét adó egyéb tárgyak, úgymint a matek és fizika tudást fejleszti, de a kémia, biológia és környezetismeret tárgyakkal való küzdelemben is segít, főleg középiskolásoknak, amelyben fő fegyverük a témák megszerettetése: látványos tananyagokkal, például a jegygyűrű optikájával.

Ha beíratnád gyermeked profi programozásoktatásra, azt is megteheted: a Skool, aKódgarázs és a Logischool iskolákat ezért hozták létre. Alapvetően azonban a közoktatás, vagyis az iskolák feladata lenne, ha lenne rá elég idő. Az informatika tanártól is érdemes segítséget kérni a szülőknek, ha programozás oktatásról van szó, főleg, ha időt tudnak szakítani, hogy valamely oktatóprogramot használják az órákon.

Forrás: Monsoon Info Blog
Fotó: Monsoon Info Blog

2015. június 4. 09:56 | Hasznos linkek, Még több informatika