IMG_0003 (3)

A KIFÜ irányításával megvalósított EKOP projekt eredményeként elkészült önkormányzati ASP szolgáltatást már 11 közép-magyarországi település használja éles üzemben, napi belső működése során. A nyár folyamán további 44 önkormányzatnál térnek át az éles használatra, ezzel az elmúlt évek legnagyobb volumenű önkormányzati IT fejlesztése valósul meg.

A 2012-ben indult „Önkormányzati ASP központ felállítása” elnevezésű projekt eredményeképpen a csatlakozó önkormányzatok korszerű informatikai megoldásokat vehetnek igénybe belső működésük erősítéséhez, központilag fejlesztett és támogatott rendszerben, térítésmentesen.

A 2,8 milliárd forint költségvetésű projekt indításakor fő célkitűzésként fogalmazódott meg az önkormányzatok belső működésének modernizálása, illetve az elektronikus ügyintézés lehetőségének megteremtése a vállalkozások és a lakosság részére.

A projektben résztvevő önkormányzatok a következő rendszereket vehetik igénybe: adó, gazdálkodási, ingatlanvagyon-kataszter, iratkezelő, ipar- és kereskedelemi, önkormányzati települési, tájékoztatási, illetve elektronikus ügyintézési portál.

A KIFÜ mint konzorciumvezető biztosította a projektmenedzsmentet, összehangolta a műszaki megvalósítást, lebonyolította a közbeszerzéseket. A projekt széles kormányzati együttműködésben, az NGM, NFM szakmai támogatásával haladt előre. A konzorcium tagjai a Belügyminisztérium, Magyar Államkincstár, a KINCSINFO Kincstári Informatikai Nonprofit Kft., és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

Pintér Sándor belügyminiszter 2015. június 8-án, Márianosztrán, a projektről tartott sajtótájékoztatón állampolgár-központúnak nevezte az alkalmazásszolgáltatást nyújtó informatikai rendszert. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszer gyorsabb, pontosabb ügyintézést biztosít, jogbiztonságot ad az embereknek, akik a szolgáltatásnak köszönhetően átlátják az önkormányzat mindenkori helyzetét.

Szijártó Zoltán, a KIFÜ elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az eredményes projekt mögött meghatározó összehangolt együttműködés áll, ezért köszönetét fejezte ki a konzorciumi tagoknak, az önkormányzatoknak és beszállítóknak a konstruktív együttműködésért.

A projekt eredményei alapján a Belügyminisztérium, a Magyar Államkincstár bevonásával, megkezdte az országos kiterjesztéslehetőségnek tervezését (ASP2 projekt), a megvalósíthatósági tanulmány a jelenlegi projekt zárására készül el.

 A projektről tartott sajtótájékoztatóról bővebb információkat és az eseményről készült videofelvételt ide kattintva érheti el.

Forrás: Kormányzati Informatikai fejlesztési Ügynökség (KIFÜ)
F
otó: NISZ Zrt.

2015. június 10. 11:04 | eMunka, eÜgyintézés, Vezető cikk