slider_2eab87ca61d56f3cb7605cd910797b28

Pest megye műemlékeit, jelentősebb felújításaikat tárja az internetező közönség elé az a most indult honlap, amelynek célja a megye épített örökségének népszerűsítése.

A honlapot bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott felidézte, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal 2010 óta készíti a Mustra című kiadványokat, amelyek a megye felújított műemlékeit tárják az érdeklődők elé. A műemlékek bemutatásának modernebb formát adva most pestmegyeimustra.hu címen indítottak honlapot.

A folyamatosan bővülő honlapra egyelőre 21 felújított műemléket válogattak össze, amelyek megújulásában részük volt, és amelyeket ajánlani szeretnének az érdeklődőknek.

Mint mondta, céljuk, hogy klasszikus értékeinket modern formában juttassák el mindenkihez. Hozzátette: a Pest Megye épített örökségét bemutató új honlap fejlesztéséhez várják az ötleteket, javaslatokat.

Az eseményen útjára indították a “Szelfizz műemlékkel” elnevezésű nyereményjátékot is. Tarnai Richárd elmondta: mindenkit arra biztatnak, hogy a műemlékeknél készítsen szelfit, amelyet küldjön be a Pest megyei mustra most létrehozott Facebook-oldalára, ahol különböző nyeremények várják.

Hozzátette, hogy a megyei műemlékek népszerűsítésére indított kezdeményezés keretében a honlapon megtalálható helyszíneken elhelyeztek egy kis táblát is, amelyen QR-kód található. Ezeket mobiltelefonnal beolvasva az adott épületről számos információt megtudhat az érdeklődő.

Nagy Gábor, a Pest megyei örökségvédelem vezetője a csütörtöki bemutatón a műemlékvédelem szólva három fontos irányt emelt ki. Utalt arra, hogy a hagyományok ápolása jegyében jelentetik meg a Mustra című kiadványt, a szakmával való kapcsolattartást pedig a Vármegyeházán Építészet és műemlékvédelem címmel megrendezett előadások szolgálják. Harmadik fontos irányként a társadalommal a modern kor nyelvén való kapcsolat létrehozásáról beszélt. Mint hangsúlyozta, erre szolgál a digitális térben való megjelenésük.

Forrás: hirado.hu
Fotó: http://pestmegyeimustra.hu/tura_schossberger_kastely

2015. június 23. 07:20 | eKultúra, Haladó, Kezdő