uzsoki

Az Enterprise Group, Magyarország egyik vezető ipari informatikai megoldásszállítója tavalyi eredményei alapján kiemelkedő pénzügyi és innovációs eredményeket ért el és ezzel már a PLM (product lifecycle management) és ICT (Information Communication Technology) rendszerek mellett az eHealth (egészségügyi szoftverek) területén is meghatározó piaci szereplővé vált.

Az idei évre közel 5 milliárd forintos bevételt prognosztizáló vállalat tavaly indította útjára az Országos Mentőszolgálat számára fejlesztett új mentésirányítási rendszerét (MIR) és bemutatta a több kórházban is debütáló Multimedikai Alkalmazásának (EMMA) új változatát is.

A számok tükrében a tavalyi év kiemelkedően fontos volt az Enterprise Group számára. A PLM, az ICT, a Consulting és a korábbi nevén Software, mostantól eHealth üzletág együttes sikereként megőrizte az elmúlt évek növekedési tendenciáját, és ezzel párhuzamosan jelentősen, 4 milliárd forintra (4,014 mdFt) növekedtek bevételei is. A vállalat egyes üzletágainak mindegyike sok újítással és az ügyfelek jobb kiszolgálásával járult hozzá a pozitív eredményekhez.

Ahogy az eHealth, korábbi Software üzletág névváltozása is mutatja, ennél az üzletágnál volt tetten érhető a legnagyobb mértékű fejlődés az elmúlt időben. Az EMMA 2012-es bevezetését követően az orvostársadalom visszajelzéseit is figyelembe véve tavaly már multi medikai alkalmazás 2.0-s változata is megjelent. Olyan termékekkel és megoldásokkal bővült a paletta, melyek sok esetben túlszárnyalják az egészségügy elvárásait, miközben lefedik a gyógyítás teljes vertikumát.

Sikeres bevezetések után már a salgótarjáni Szent Lázár Kórházban, a kiskunhalasi Semmelweis Kórházban, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban is az EMMA segíti az orvosokat és az ápolókat a hatékony betegellátásban, míg 2015 második felében további három intézményben kerül bevezetésre az EMMA, ill. két új termék, az eRADical és az eMAGE.

A cég elmúlt évben sikeres ICT projektjei közül kiemelkedik az OMSZ számára fejlesztett és elindított új mentésirányítási rendszer (MIR – lásd video melléklet), de említést érdemel az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt.-nél, a Paksi Atomerőműnél és a Csolnoky Ferenc Kórházban végzett egyedülálló informatikai projektjei is. Az Enterprise Group nemzetközi partneri együttműködései során megkapta az amerikai Extreme Networks és a Palo Alto Networks Gold Partnerség státuszát, a Unify Premier Solution Provider és a Veeam partnerévé vált, az Alcatel-Lucent Enterprise, a Fortinet és a HP is bizalmat szavazott a cégnek, miközben a Consulting üzletág elnyerte az SAP Gold Partneri fokozatát.

A vállalat PLM üzletága a világ egyik vezető gépészeti tervezőrendszerével a Solid Edge szoftverrel immár 60%-os részesedéssel rendelkezik a hazai disztribútorok között, ugyanakkor márciusban megkapta a Siemens NX termékkörének forgalmazási jogát is, mely új piaci lehetőségeket és ügyfélkört nyit meg a CAD megoldások területén.

Orbán Előd, a vállalat ügyvezető igazgatója elmondta; „Az Enterprise Group fejlődésével és termékkörének bővülésével a munkatársaink száma is növekedett. Mára 91 – és ez év végén várhatóan már közel 100 – fős szakértői csapat dolgozik nap, mint nap azon, hogy ügyfeleink mindig elégedettek lehessenek szolgáltatásainkkal. Büszkék vagyunk eddig elért eredményeinkre, miközben bizton állíthatjuk, hogy egy nagy, összetartó erejű és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező csapat sikereit tükrözik vissza a sikeres számok.”

Forrás: TechMonitor
Fotó: TechMonitor

2015. június 24. 12:00 | eEgészségügy