K_EPA20140311106 (1)

Egy friss tanulmányból kiderül, hogy lassan eltűnnek az MP3 lejátszók, kevesebb CD-t vásárolunk, okostelefonon, laptopon hallgatunk zenét. A magyar felhasználók meglepő felhasználási szokásaira derült fény a Telenor legújabb internetes felméréséből, amelyben a mobilcég a hazai zenehallgatási szokásokat térképezte fel 1666 fő részvételével.

Horváth Norbert, a Telenor szórakoztató szolgáltatásokért és üzletfejlesztésért felelős igazgatója a Kossuth Rádió G7 című műsorában elmondta: a válaszadók több mint nyolcvan százaléka telefonon hallgat zenét, s ez az arány meghaladja a korábbi várakozásaikat. A műsort ide kattintva érheti el.

Zenét leginkább otthon vagy útközben – tömegközlekedési eszközön, autóban, sétálva – hallgatnak az emberek. A felmérésben részt vevők körében nem jellemző, hogy fontosnak tartanák, hogy a könnyűzenét jó minőségben hallgassák, a klasszikus zenénél azonban igen, de már erre is van lehetőség, egyre több zenei szolgáltatás jelenik meg, amely magas minőségű streamet kínál.

Horváth Norbert a jövőről szólva elmondta: láthatóan véget ért a CD-k és a rögzített hanghordozók kora, de jelenleg még nem tudható pontosan, hogy milyen irányba fog kitörni a zeneipar. A szakember azt valószínűsített, hogy az online zeneipar fog győzedelmeskedni. Horváth Norbert hozzáfűzte, van egy réteg, amely nem hajlandó elengedni a CD-fogyasztást, de az új generáció szokásai egyértelműen a digitális, online zeneletöltés felé mutatnak. A jövőben nem birtokolni fogjuk a zenét, hanem hozzáférést fogunk vásárolni.
A komolyzene esetében is ugyanez a trend érvényesül, de mivel nem zeneszámokról, hanem előadókról é előadásokról van szó, ezért ebben a műfajban kicsit más a helyzet. A klasszikus zenénél a zeneiparnak kell a tartalmat megfelelő formátumban előállítani, s ezzel egy kicsit le vannak maradva. Molnár Ferenc Caramel szintén úgy véli, a CD-k kora lejárt, de régen is volt ilyen változás, amikor a szalagos magnóról a bakelitre, majd a kazettára, CD-re tértünk át. Az adathordozók formája folyamatosan változik. S ma már a lemezkiadók is másképpen működnek, a menedzsmentet, a koncertszervezést is ellátják. A jelen az okostelefonoké, de a jövő még képlékeny, véli Molnár Ferenc Caramel.
Forrás: hirado.hu
Fotó: Galaxy S5 okostelefon a CeBIT-en Hannoverben 2014-ben, egy látogató kezében. (MTI/EPA/Christoph Schmidt)

 

 

2015. július 8. 14:23 | eKultúra, Haladó, Kezdő, Vezető cikk