girl with computer

Kutatók azon vitatkoznak, hogy káros-e, ha a kicsik túl sok időt töltenek a számítógép előtt. Susan Greenfield brit tudós korábban azt állította, hogy az autizmushoz hasonlító viselkedés jöhet elő azoknál a gyerekeknél, akik túl sok időt töltenek a PC előtt.

Nos, ennek most számos kollégája ellentmondott, rámutatva, hogy túl kevés vizsgálat történt azzal kapcsolatban, hogy bebizonyítsák vagy megcáfolják Greenfield igazát.

Greenfield azt állította, hogy a túlzottan hosszú PC-használat mellett a közösségi hálózatok is károsak lehetnek a gyermekekre és a látogatásuk oda vezethet, hogy a személyek között alig valósulnak meg valódi interakciók. Előfordulhat az empátia elveszítése és megváltozhat a saját identitás érzékelése is. Azok pedig, akik sokat játszanak számítógépes játékokkal, hamar agresszívvé válhatnak és csak rövidebb ideig tudnak figyelni a különböző dolgokra.

Más szakemberek viszont úgy gondolták, hogy ilyen megállapításokat senki sem tehet, hiszen ezek alátámasztására még túl kevés tudományos vizsgálatot és tanulmányt készítettek. Greenfieldet már többször felszólították, hogy a tudományos tanulmányait – a kollégáihoz hasonlóan – publikálja az egészségügyi folyóiratokban, hogy azokra mások is reagálhassanak, de ez eddig még nem történt meg. A másik probléma az, hogy Susan Greenfield kijelentései alkalmasak arra, hogy összezavarják az embereket. Más tudósok például azt állították, hogy a közösségi portálok erősítik a barátságokat és javíthatnak a kapcsolatok minőségén, még akkor is, ha néhányan jobban, mások kevésbé jól profitálhatnak ebből.

A vita egyébként már több éve tart a szakemberek között. Manfred Spitzer, az Ulmi Egyetemi Pszichiátriai Klinika orvosi vezetője 2012-ben azt állította, hogy minél gyakrabban használjuk a digitális szolgáltatásokat és eszközöket, annál jobban leromlik a szellemi teljesítőképességünk. Ezzel szemben ausztrál kutatók úgy vélték, hogy a rendszeres számítógép-használatnak köszönhetően a 69 éves vagy annál idősebb férfiak körében az átlagosnál ritkábban alakul ki demencia.

Forrás: SG

2015. augusztus 17. 14:57 | eKultúra, Haladó, Kezdő