1-2

Mint az összes jövőben játszódó filmnél, a Vissza a jövőbe-napon is adja magát, hogy összehasonlítsuk a megvalósult jövőt és a filmben elképzelt találmányokat. A Vissza a jövőbe második részében ez fokozottan jelentkezik, hiszen egy teljesen átlagos jövőről van szó, nincsenek benne a valóságtól elrugaszkodott robotok, apokaliptikus világvége utáni események.

Harminc évvel ezelőtt tényleg gondolhatták azt a filmkészítők, hogy lesznek repülő autók, légdeszkák, videótelefonok és ujjlenyomatos ajtók. De mi is valósult meg mindebből?

Légdeszka

Mi mással kezdenénk a felsorolást, mint a légdeszkával, minden Vissza a jövőbe-rajongó ezt szerette volna a leginkább a magáénak tudni. Nos, légdeszka van, de messze nem olyan, mint a filmekben.

Ahogy közeledtünk a bűvös dátum felé, annál többen próbálták valóra váltani Robert Zemeckis rendező és minden (akkori) tizenéves álmát, a légdeszkát. Az első kísérletek elég gagyik voltak, csak laboratóriumi körülmények között működő légdeszkákat készítettek. Aztán jött a Lexus a bombahírrel, hogy ők tényleg megalkották a légdeszkát, de erről eddig senki nem bizonyította be, hogy tényleg működik. Végül a Hendo mutatta be saját változatát, ehhez azonban speciális fémfelület kell, ahol elektromágnessel működik a deszka. Az igazira még várni kell.

Kéz nélküli játékok

Amikor Marty McFly megmutatja két kölyöknek, hogyan kell pisztollyal lövöldözni, azok megvetően elhúzzák a szájukat, hogy ehhez a kezeket is kell használni, dedósoknak való.

Ez félig-meddig megvalósult. Teljesen hanggal még nem tudunk irányítani játékot, de azért közel járunk hozzá. Az Xbox Kinect remek példa arra, hogyan ismeri fel a gép testünk mozgását és építi bele a játékba. Innen már csak néhány lépés, hogy tényleg ne kelljen kontrollereket fogni. Már ha tényleg ezt akarják a gémerek.

3D filmek

A filmben a Cápa filmek 19. részét mutatják be éppen 3D-ben, Martyra jól rá is ijeszt a hologram cápa. 3D filmek már évek óta vannak, ma már otthon is nézhet ilyet. Igaz, nem hologrammal, hanem aktív vagy passzív szemüveggel. De így talán életszerűbb is, mint a filmben.

Bónusz, hogy a Universal filmstúdió az évfordulóra készülve, elkészítette a Cápa 19 előzetesét. Ebben a korábbi (valójában el nem készült) filmekre is tesznek utalásokat. a 19. részben a cápák otthonukért, az óceánért harcolnak.

Önbekötő cipők

Erre is már évek óta várnak a rajongók, hasonló formájú cipőket már tucatjával készítettek, de ezek egyike sem önbekötős. A Nike már évek óta ígérgeti, hogy most már aztán tényleg megcsinálja a valódi önbekötős cipőt. Aztán semmi sem lesz az egészből.

Robotpincérek

A Cafe 80’s-ben nem emberek szolgálják ki Marty McFlyt, hanem robotpincérek. Igaz, ezek a robotok tévékből beszélnek Martyhoz celebeknek, politikusoknak álcázva magukat. Robotpincérek már léteznek, Kínában például van olyan étterem, ahol robotok szolgálják fel az ételeket és italokat.

Videótelefonok

Az öreg Marty McFly egy hatalmas tévén beszélget Douglas Needlesszel és a főnökével, talán ez a legpontosabb jóslat a filmben a jövőről. Ez ugyanis már évek óta jelen van, szinte minden háztartásban elérhető, ahol van internet, Skype és nagyképernyős tévé.

Okosotthon

A jövőben McFlyék otthonában ujjlenyomat-olvasóval lehet bemenni a bejárati ajtón, majd a ház köszönti a hazatérő családtagot. A gyerekek okosszemüvegen nézik a filmeket, videótelefonálnak, minden szobában van fax, óriási laposképernyős tévéken nézik a műsort és beépített függőkertek lógnak a plafonon. Manapság ezek közül talán a fax az, ami már nem létezik, de ez is azért, mert annyira idejétmúlt technika. Az okosotthonok már sokkal többet tudnak, manapság pedig a mobilokba is ujjlenyomatolvasót tesznek.

Tabletek

Igen, még a tableteket is előrejelezte a film, amikor 2015-ben a toronyra gyűjtik a pénzt, nem perselybe kell dobni az érméket (mint 1985-ben), hanem kézben tartott tableten lehet adományozni. Talán egy ujjlenyomattal? Akárhogy is, a tabletek már életünk szerves részei, még nagyobbak és vékonyabbak is, mint a filmben látható gép.

Amit nagyon benéztek

Van néhány ötlet, aminek nagyon örülnénk, de még a közelében sem járunk. Ilyen a gombnyomásra másodpercek alatt elkészülő pizza, a derékfájást fejjel lefelé lógva gyógyító légdeszkák, a szeméttel működő házi erőmű és a kutyákat sétáltató drónok. Bár ez utóbbiak talán nincsenek is olyan messze a megvalósítástól.

Forrás: Index
Fotó: Index