eTanacsado_logo

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy folytatódnak az eMagyarország Centrum által meghirdetett eTanácsadó alap- és továbbképzések! Az elkövetkezendő időszakban – alapképzések mellett – prezentációs készségek és jogi ismeretek fejlesztésére vonatkozó továbbképzések indítására kerül sor.

Alapképzéseinkre elsősorban azon eTanácsadó kollégák jelentkezését várjuk, akik még nem rendelkeznek eTanácsadó végzettséggel, de szeretnének olyan ismereteket elsajátítani, melyek segítségével munkájukat a jövőben még hatékonyabban végezhetik.

Várjuk az ID számmal még nem rendelkező eTanácsadó kollégák jelentkezését is. Kérjük, hogy a jelentkezéssel egyidejűleg, az itt található dokumentum kitöltésével, az eMagyarország Pont vezetője jelezze, hogy a képzésre jelentkező kolléga eTanácsadóként dolgozik az adott helyszínen!

Az alapképzéssel kapcsolatos részletes információkat az eMagyarország Centrum honlapján, ide kattintva olvashatja el.

Továbbképzéseinkre azon eTanácsadó kollégák jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek már eTanácsadó végzettséggel, de szeretnék tovább bővíteni ismereteiket, hogy még hatékonyabban végezhessék munkájukat.

A továbbképzésekkel kapcsolatos fontos tudnivalókat szintén megtalálja honlapunkon, illetve ide kattintva olvashatja el.

Tájékoztatom, hogy az egyes alap- és továbbképzések maximális csoportlétszáma 25 fő, a minimális csoportlétszám pedig 10 fő. A képzések indulása függ a jelentkezők számától Amennyiben a maximálisnál több jelentkezés érkezik, a regisztráció időpontja határozza meg a képzésen résztvevők névsorát. A megadott képzési helyszín információk tájékoztató jellegűek, a változtatás jogát fenntartjuk. A jelentkezést követően minden jelentkezőt értesíteni fogunk a végleges és pontos részletekkel.

Az alap- és továbbképzésekre ide kattintva, az űrlap kitöltésével lehet jelentkezni.

Amennyiben bármely képzéssel kapcsolatosan kérdése merülne fel, kérem, forduljon kollégáimhoz a kepzes@kifu.gov.hu e-mail címen!

Várjuk jelentkezését!