Digital illustration

Az Európai Unióban nálunk fejlődik leggyorsabban a digitális gazdaság – hangsúlyozta Orbán Viktor a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Telecom World 2015 világkonferenciáján, Budapesten. A kormányfő beszédében kitért az InternetKon eredményeire is.

Orbán Viktor aláhúzta, az infokommunikációban a magyaroknak nemcsak a múltban voltak kimagasló eredményeik, a szektor ma is hazai pályát jelent. A kormányfő emlékezett a világhírű magyar tudósokra; Bólyai Farkasra és Jánosra, Erdős Pálra, Neumann Jánosra és Kemény Jánosra, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az infokommunikáció tudománya ma ilyen fejlett lehet. Külön kiemelte, hogy egy új gazdasági ágazat született a telefonhírmondó feltalálásával és megépítésével, mely Puskás Tivadarhoz köthető. Közép-Európa egyszer már komoly szerepet töltött be a távközlésben, ma is jó esélyünk van arra, hogy ott legyünk az élbolyban – jegyezte meg.

“A DIGITÁLIS GAZDASÁG SÚLYA A NEMZETGAZDASÁGON BELÜL JELENTŐSEBB, MINT AZ UNIÓ ÁTLAGA.”

A miniszterelnök aláhúzta, büszkék lehetünk arra, hogy az Európai Unióban nálunk fejlődik leggyorsabban a digitális gazdaság. A nemzeti össztermékünk 21-22 százalékát ennek a szektornak köszönhetjük, a digitális gazdaság súlya a nemzetgazdaságon belül jelentősebb, mint az unió átlaga.

A szektor összesen 400 ezer embernek ad munkát hazánkban, a foglalkoztatottak 15 százalékát jelenti; ez pedig Írország és Finnország után a harmadik legmagasabb érték az unióban. A teljes exportunk 8 százalékát adja a szektor, és a K+F ráfordítások terén is jelentősnek mondható a 10 százalékos arány – sorolta a kormányfő.

Orbán Viktor hangsúlyozta azt is, hogy a közép-európai térség lesz az unió növekedési motorja; felértékelődik Közép-Európa szerepe a digitális gazdaságban is. A kormányfő aláhúzta, a XXI. század ipari forradalma a digitális gazdaságban megy végbe, és a korábbiakhoz hasonlóan ez is megváltoztatja a világ arculatát. A miniszterelnök szerint a modern világ gyors változása kihívás elé állítja a demokratikus politikai rendszereket is; legyen szó a modernkori népvándorlásról vagy a világgazdaság digitalizációjáról.

A kormányfő feltette a kérdést: hogyan érhetjük el, hogy az emberek ne érezzék úgy, hogy a világ fejlődése kicsúszott az ellenőrzésük alól? Valószínűleg csak úgy, hogy ha meghallgatjuk őket – tette hozzá. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kitért a nemzeti konzultáció intézményére, és felhívta a figyelmet az InternetKon eredményeire is.

Aláhúzta, össznépi demokratikus akarat Magyarországon, hogy az internet mindenki számára hozzáférhető, elérhető és megfizethető legyen. Ezért indult útjára a Digitális Magyarország program, mely segítségével 2018-ra minden magyar háztartásban elérhetővé válik a szélessávú internet – tette hozzá. A konzultáció második legfontosabb állítása az, hogy az internet és a digitalizáció nagyobb szerepet kapjon az oktatásban. El is kezdtük a tanrend átalakítását – mondta el.

“2018-RA MINDEN MAGYAR HÁZTARTÁSBAN ELÉRHETŐVÉ VÁLIK A SZÉLESSÁVÚ INTERNET.”

A kormányfő közölte, a harmadik javaslat úgy szólt, hogy a gyermekek védelmét szolgáló szabályok és intézkedések betartása szigorodjon, a negyedik következtetés pedig arra vonatkozik, hogy kiemelten kell támogatni a hazai vállalkozások digitális fejlesztését. Az utóbbi kapcsán elmondta, 2010 óta 16 milliárd forint támogatás segített több mint 1100 vállalkozás informatikai fejlesztésében; ez az összeg a következő öt évben 130 milliárd forintra nő. Egyértelmű volt a magyar emberek állásfoglalása abban is, hogy a multinacionális cégek vegyék ki a részüket a digitális gazdaság fejlesztéséből és a közteherviselésből – fogalmazott a miniszterelnök.

Kitért arra is, hogy a polgárok elvárják azt is, hogy minél szélesebb körben terjedjen el az elektronikus ügyintézés; ennek elősegítésére a kormány több programot is indít.

Az október 12-15. között Budapesten megrendezendő globális eseményen infokommunikációs fejlesztők, kormányzati szereplők, szabályozó hatóságok, vezető iparági szereplők és feltörekvő startup vállalatok találkoznak a legújabb trendek bemutatása, valamint iparági és kormányzati kapcsolatok kialakítása érdekében. A nagy innovációs potenciállal bíró kis-és közepes vállalatok és a fiatal tehetségek (Young Innovators Programme) idén kiemelt figyelmet kapnak a rendezvényen.

Forrás: Breuerpress

2015. október 22. 11:55 | eGazdaság, eMunka