Computer learning

Az egyik legfelkapottabb szakma a számítástechnikusoké. A legmenőbb programnyelveket ismerők nemcsak külföldön, de már Magyarországon is a legjobb állások közül válogathatnak: magas fizetést, extra juttatásokat és komoly karrierlehetőséget garantálnak nekik. Annak jártunk utána, vajon hány nő van közöttük?
Nő miért ne csinálhatná?

A mi évfolyamunkon volt néhány lány is, semmivel sem voltak rosszabbak, mint a fiúk, sőt. Aztán elvégezték az egyetemet, gyereket szültek, most nem nagyon tudom, hogy dolgoznak-e a szakmában. Pedig ez anyukáknak pont tök jó, mert csak egy gép kell hozzá, és otthonról is lehet nyomni – meséli Bence, aki programozóként dolgozik. Azt mondja, hogy a fizetése több, mint a szüleié együtt, és két kézzel kapkodnak utána a cégek. Bence azt reméli, hogy talál majd egy olyan feleséget, aki hasonlóan sokat ül a monitor előtt. Idáig minden barátnője azért hagyta ott, mert unalmasnak találta.

Amerikában férfiszakma

Egy tavalyi felmérés szerint Amerikában száz középiskolás lányból csak egy érdeklődik a számítástechnika iránt, diplomát pedig csak minden kétszázadik szerez informatikus vagy programozó szakon. Ezt a trendet szeretnék megfordítani azzal, hogy ösztöndíjakat és extra támogatásokat ajánlanak fel azoknak a nőknek, akik mégis ezt a pályát választják.

A sztereotípiák tehetnek róla?

Lehet, az a baj, hogy a legtöbben úgy képzelnek el egy programozót, hogy csendben ül a sarokban, nem beszél, csak a klaviatúrát nyomkodja? Ez a klasszikus kocka sztereotípiája, alig eszik, nem szórakozik, nem beszélget, és nem jó pasi. Jelen esetben nem jó csaj. Ki akarna ilyen lenni, főleg nőként? Sokan éppen ellenkezőleg gondolkodnak: nem férnek bele az elképzelt képbe, és ezért nem is erőltetik a dolgot, nem mennek programozónak, inkább váltanak.

Én egy férfiaggyal megáldott nő vagyok

Orsi informatikusként dolgozik hosszú évek óta. Mindig is érdekelte a matematika meg a logika, azért választotta ezt a hivatást. Már az egyetemen is kevés volt a lány, de a gyakorlatban még kevesebbet lát. Szerinte él a sztereotípia, mindenki azt hiszi, hogy egy informatikus csak a gép előtt szeret ülni és kockulni. Társaságban rendszeresen rácsodálkoznak: jé, te informatikus vagy? Persze Orsi a szabadidejében is sokat ül a monitor előtt, és egy informatikai problémával szívesen küzd akár órákig is. Élvezi és szereti a munkáját, de ettől még nem férfias. Szeret öltözködni, csinosan megjelenni, van egy 11 éves kislánya is, főz, mos, takarít, ahogyan a többi nő. Jelenlegi párja szintén informatikus, de például a kislányának az édesapja mással foglalkozott, és az sem volt akadály.  Azért az egy külön ajándék, ha tudnak beszélgetni a párjával a munkájukról, ennek Orsi nagyon örül. „Van életem – mondja nevetve –, bármennyire is azt hiszik, hogy a gépen kívül semmi nem érdekel, azért ez nem így van.”

Kata az egyetlen nő a cégnél

Az ELTE-n végeztem programtervező-matematikus szakon, már ott is alig volt lány, a 600 diákból az évfolyamon maximum 10-12. Gyerekkorom óta a számítógép érdekelt, a családomból senki sem lepődött meg azon, hogy programozó lettem. A munkahelyemen egyedül vagyok nő ebben a beosztásban, az összes többi programozó férfi. Mindenki mindenhol megdöbben azon, hogy programozó vagyok, valahogy az emberek fejében ez csak férfi lehet.Lassan megszokom.

Az úttörők között még sok nő volt

számítástechnika úttörői között rengeteg nő volt. Valamikor 80 körül kezdtek eltünedezni az asszonyok ebből a szakmából, amikor elterjedtek a személyi számítógépek. Ada Lovelace angol matematikus és grófnő volt pedig az első programozó: 1843-ban ő írta az első algoritmust, amelyet gépnek kellett elvégeznie. 1958-ban Elsie Shutt alapította az első szoftvercéget az Egyesült Államokban, és minden programozó, aki nála dolgozott, nő volt.1962-ben Nagy-Britanniában alapított Stephanie Steve Shirley egy szoftvercéget, ahol a 300 programozó közül csupán három volt férfi. Shirley amúgy a Steve nevet használta, hogy jobban tudjon boldogulni a férfiak világában. Frances Allen volt az első nő, aki megkapta a számítástechnika Nobeljének számító Turing-díjat 2006-ban.

Forrás: NLCafé

2015. október 1. 08:26 | Nők és infokommunikáció