tn496c0 (8)

Magyarország idősbarát kormánya a Segítő Kezek infokommunikációs modellprogram keretében teszi lehetővé, hogy ellenőrzött körülmények között vizsgálhassuk, hogyan könnyítik és óvják meg a korszerű digitális eszközök a szépkorúak életét – mondta Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a modellprogram élesüzemének bemutatóján.

Az Idősek Világnapján tartott eseményen a tudományos kutatással egybekötött projekt miniszteri biztosa, Jeneiné Dr. Rubovszky Csilla foglalta össze a programot és szemléltette az idősek biztonságát növelő digitális eszközök működését.

Solymár Károly Balázs szerint a korszerű eszközök nem kiváltják, hanem elérhetőbbé teszik az emberi törődést és odafigyelést. Az okostelefon, a Skype és a vészjelző karperec mindennapos használatát megtanító diákokkal, segítőkkel és a diszpécserközpont munkatársaival folytatott rendszeres kommunikáció erősíti, élénkíti az idősek emberi kapcsolatait is. Az interneten eligazodó idősek családtagjaikkal, barátaikkal beszélgetnek Skype-on keresztül, online sakkpartikkal színesítik mindennapjaikat.

Jeneiné Dr. Rubovszky Csilla, az NFM miniszteri biztosa elmondta: három település – Szombathely, Kisvárda és Budapest V. kerület – polgármesterei idén júniusban írtak alá megállapodást a Segítő Kezek infokommunikációs modellprogramhoz való csatlakozásukról.

A 2013-ban útnak indított idősgondozó programban elkészült országos hatástanulmányból kiderült, hogy az idős emberek három legfontosabb igénye az egészségükre való odafigyelés, a biztonságuk garantálása és a magányosabb napok enyhítése.

A modellprogram ezeknek az elvárásoknak egyszerre igyekszik megfelelni, hangsúlyt helyezve a dolgozó családtagok tehermentesítésére és a generációk közötti kommunikáció ösztönzésére is. A miniszteri biztos arról tájékoztatott, hogy a hazai szépkorúak által kitöltött csaknem 15 ezer szükségletfelmérő kérdőív alapján választották ki a digitális eszközöket, az okostelefont, a laptopot internet- és Skype-használattal és a vészjelző karperecet.

A részvételre első körben településenként 20-20 fő, 75 év feletti, egyedül élő idős embert kértek fel. Az eszközöket kiszállították, a diszpécserközpontokat felszerelték, helyszínenként 40, közösségi szolgálatban részt vevő diákot és 15 közfoglalkoztatott szociális szakembert és informatikust vettek fel. Az infokommunikációs modellprogram megvalósítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 10 millió forintos keretösszeggel támogatta.

A diákok szeptember óta tanítják az időseket az eszközök kezelésére, a rendszer már élesben működik. A vészjelző karperecen lévő gomb megnyomásával a jel azonnal beérkezik a diszpécserekhez, a központ munkatársa okostelefonon vagy az idős ember lakásában elhelyezett bázisállomás segítségével, kihangosítva beszédkapcsolatot létesít a segítségre szorulóval.

A karperec automatikusan is képes riasztást küldeni, ha az azt viselő személy aktivitása csökken, rosszul lesz vagy elájul.

A modellprogram éles tesztüzemének gyakorlati tapasztalatait 2016 első felében összegzik majd.

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály
Fotó:  Bartolf Ágnes/NFM

2015. október 7. 16:29 | eEgészségügy, Vezető cikk