eztteddfel

Nagy érdeklődés mellett, sikeresen zajlott a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség eMagyarország Centrumának Tatabányai és Salgótarjáni workshopja.

A rendezvénysorozat indításának fő célkitűzése volt, hogy partnereinkkel közösen értékeljük az eddigi eredményeket, tapasztalatokat, és a Hálózat jelenlegi helyzetét. Mindemellett a résztvevők megismerhették az eMagyarország Program jövőre vonatkozó stratégiai céljait, és az eMagyarország Pontok számára a 2014-2020 programozási időszakban várhatóan rendelkezésre álló európai uniós alapokból eredő támogatásokat. A találkozón bemutatásra kerültek az egyes – hamarosan induló – GINOP-os projektek részletei, illetve az eMagyarország Centrum munkatársai tájékoztatást nyújtottak arról, hogy a még nem csatlakozott érdeklődők miként lehetnek részesei a nagyszabású lehetőségeknek.

A találkozókra bárki jelentkezhetett, közvetlen meghívást az aktuális helyszín környezetében található megyék településeinek eMagyarország Pontjai, és az egyes települések döntéshozói kaptak. A több, mint száz résztvevő visszajelzése alapján, a következő időszakban várható pályázatok lehetőségei ösztönzőek lehetnek, többen jelezték, hogy az elhangzott információk birtokában szívesen csatlakoznának az eMagyarország Hálózathoz.

A rendezvényeket záró kérdések órájában a résztvevők leginkább a hamarosan induló projektekkel kapcsolatos gyakorlati kérdéseiket tették fel, illetve kerekasztal beszélgetés jelleggel a TÁMOP 2.1.2 projekt tapasztalatait összegezték, és javaslatokkal éltek a jövőbeni tervezési időszakra vonatkozóan.

A nagy érdeklődésre való tekintettel workshop sorozatunk a következő évben is folytatódik, melynek részleteiről honlapunkon keresztül nyújtunk folyamatos tájékoztatást!

Forrás: eMagyarország Centrum