Casual businessman cheering in front of his computer in the office

Honlapversenyt hirdetett a Telekom kis- és közepes vállalkozások számára. A tavaly ősszel elstartolt versenyre január 31-ig lehet még jelentkezni, olyan céges weboldalakkal, amelyek 2015. január 1. és 2016. január 31. között készültek vagy készülnek el.

Kategóriánként 5-5 millió forint értékű marketingkampányt nyerhetnek azok a cégek, amelyek benevezik weboldalukat a Telekom Honlapversenyére. A megmérettetésre január végéig minden olyan kis-, és közepes vállalkozás regisztrálhatja honlapját, amely 2015-ben a Telekom Webkönnyen szolgáltatásával, vagy más módon hozta létre a céges weboldalát, vagy legkésőbb, a verseny zárásáig készíti majd el.

Mivel a pályázott honlapokra a közönség is szavazhat, így a legjobbak közé csak azok juthatnak be, akiknek a weboldalát az interneten böngészők értékesnek, szerethetőnek tartják. A cégeknek érdemes a voksokat gyűjteni, hiszen a TOP10 legtöbb szavazatot kapott honlap kerül a szakmai zsűri elé, akik belőlük választják ki a kategóriánkénti egy-egy győztest.

A verseny apropóját a tavaly szeptemberben bevezetett Webkönnyen szolgáltatás adta. Mint arról már korábban beszámolt a Telekom, mindössze néhány kattintással kerülhet fel az internetre az a vállalkozó, aki igénybe veszi a Telekom Webkönnyen alkalmazását. A magyar nyelvű útmutatások követésével gyorsan és egyszerűen készítheti el bármely vállalkozás saját profi weboldalát. A divatos, iparáganként különböző tematikus sablonokat kedvük szerint variálhatják, rendezhetik és alakíthatják át, sőt később is pillanatok alatt lehet változtatni a honlap tartalmán – mindezt grafikusi vagy programozói tudás nélkül, rendkívül költséghatékonyan.

A Telekom Honlapversenyre jelentkezés részletesebb feltételei a www.webkonnyen.hu oldalon olvashatók, nevezni 2016. január 31-éig, míg szavazni 2016. február 28-áig lehet a verseny hivatalos Facebook oldalán. A zsűri döntése március elején várható, az eredményhirdetést márciusra tervezi a Telekom.

Forrás: mmonline

2016. január 11. 15:52 | Haladó, Kezdő, Pályázatok