Businessman typing

A rendészeti dolgozók számára számos szakmai továbbképzési lehetőséget biztosít a BM Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság, amelyek közül a legnépszerűbben a stresszkezelési, a prezentációkészítési és a rekreációs programok. Idéntől pedig már a változó globális világ kihívásaira válaszul internet-biztonsági képzésen is részt vehetnek az érdeklődők – mondta el a Rádió Orienten Krauzer Ernő főigazgató-helyettes.

A személy-és vagyonőrök képzése

A Belügyminisztérium felügyelete alatt álló továbbképzések közül az egyik legfontosabb és legismertebb a személy-és vagyonőri továbbképzés, amelyen résztvevők összetétele meglehetősen heterogén. „Fontos, hogy mind a szakmai követelményeknek, mind a törvényi változásoknak és emellett a társadalmi elvárásoknak is megfeleljen a képzési rendszer, amelynek célja, hogy a szakemberek minél több naprakész ismerettel rendelkezzenek” – mondta. Mint arra felhívta a figyelmet, ha valaki nem frissíti ismereteit, s nem az aktuális jogszabályoknak megfelelően cselekszik, az félreértésekre adhat okot.

Éppen ezért a tananyagot új ismeretanyaggal fogják bővíteni, hiszen a közeljövőben közel százezer ember továbbképzését kell biztosítaniuk. A személy-és vagyonőrök számára kötelezően elvégzendő 16 órás elméleti és gyakorlati képzés – amelyet 5 év múlva kell végrehajtaniuk – alól már nem lehet mentességet szerezni. Mint azt Krauzer Ernő elmondta, ez egyrészt megújítja, másrészt specializálja a szakmában dolgozók ismereteit. Emellett bár tevékenységüket sokszor homály fedi, fontos jogosultságokkal és kötelezettségekkel vannak felruházva az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek, akiknek továbbképzését tíz külön szakterületbe osztva látja el a BM.

A továbbképzési rendszer működésének ellenőrzése

A Belügyminisztérium Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóságának kiemelt feladata az ellenőrzés, amely Krauzer Ernő szerint a kollégákért van. Ennek érdekében ellenőrzik, hogy a bejelentett tevékenységek valóban az előírt paraméterekkel, személyi, tárgyi feltételekkel valósulnak-e meg. „Célunk a továbbképzések minőségének javítása” – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a két éve működő új továbbképzési rendszer jó irányba halad, legalábbis az eddig elvégzett mintegy 150 ellenőrzés ezt mutatja.

A papíron túl – elektronikussá vált a rendszer

Ráadásul mára már a továbbképzési rendszer egésze elektronikus alapon működik. A főigazgató-helyettes elmondása szerint azonban nem dőlhetnek hátra, hiszen a tavaly év végére felállt informatikai rendszer folyamatos finomhangolásra szorul. Mint arra felhívta a figyelmet, az informatikai rendszernek le kell tudnia követni a tavaly nyáron bevezetett új hszt-t, vagyis a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényt. „Változó világban élünk, folyamatosan új kihívásoknak kell megfelelnünk, ezért minden eshetőségre felkészültünk, hogy az elektronikus továbbképzési rendszer alkalmas legyen a változásokra” – emelte ki.

Új képzés: az internetbiztonság

Mint azt Krauzer Ernő elmondta, képzéseik közül legnépszerűbbek a stresszkezelés, a prezentáció és a rekreáció, de az idei évtől már internet-biztonsági programon is részt vehetnek az érdeklődők. Ráadásul egy szintén új programban – a továbbképzési szakmai napnak – köszönhetően már a vidéki érdeklődőknek sem kell a fővárosba utazniuk továbbképzésre. „A program lényege, hogy régiós szinten keressük meg a szervezeteket és kínáljuk számukra a képzési lehetőségeket. Emellett idéntől minden évben kiadunk egy tájékoztató füzetet a továbbképzési programokról.”

Forrás: OrientPress