image

Nem kell egyesével végighívogatni az ismerősöket ugyanazzal a hírrel, mostantól egyszerre akár 50 ember is ingyen telefonálhat a Facebook üzenetküldő alkalmazásában.

A Facebook nemrég igen határozott célt tűzött ki maga elé: szeretnék, ha a jövőben nem lenne szükség telefonszámokra ahhoz, hogy az emberek kapcsolatba lépjenek egymással. Ennek érdekében néhány hónapja lehetővé tették, hogy bárki bárkit elérjen a Messengeren keresztül, most pedig az alkalmazáson belüli hanghívást fejlesztették tovább.

David Marcus, a Facebook Messenger fejlesztéséért felelős alelnöke szerdán bejelentette, a következő 24 órában Androidon és iOS-en is bekapcsolják az új funkciót, amivel csoportos beszélgetésekben indíthatunk majd netes hívást. Ehhez elég lesz a telefon ikonra bökni, majd kiválasztani, melyik csoport tagjaival szeretnénk beszélni. Ha elsőre nem lesz mindenki elérhető, beszélgetés közben tovább csörgethetjük azokat, akik még nem vették fel a telefont. A bejelentés szerint a résztvevők számát egyelőre 50 főben korlátozzák, vagyis maximum ennyi emberrel beszélgethetünk egyszerre.

Bár alig két éve, 2014 áprilisában vált elérhetővé a Messenger VoIP-szolgáltatása, 2015-ben már a világ összes ilyen hívásának 10 százalékát bonyolította le a Facebook alkalmazása. Az új funkció bevezetésével ez az arány valószínűleg még tovább nő majd.

Forrás: HVG
Fotó: © David Marcus

2016. április 21. 17:34 | eBefogadás, Haladó, Kezdő, Még több informatika