image

Ha a végtelen jelet látja, akkor nem kell aggódnia, más esetben érdemes változtatnia a jelszaván. A legtöbbek által használt és egyben legveszélyesebb jelszavak listáját sajnos még mindig az “123456” vezeti, de sok más, kevésbé egyértelműen rossz jelszó is könnyen feltörhető.

Legyen bármi is a jelszava, érdemes most beírni a BetterBuys kalkulátorába, ahol jó eséllyel meg fog lepődni rajta, hogy a leggyakoribb, gépi erővel próbálgatásos módszerrel milyen rövid idő alatt lehet feltörni.

A jelszavát a “Test a New Password” ablak a “Password” feliratához írja be. (A szolgáltatás nem tárolja a jelszavát, de még ha tárolná is, mivel felhasználónevet sehol nem rögzít, így nem is menne semmire önmagában egy jelszóval.) Itt rögtön kiderül, hogy az “12345” jelszóval ellátott fiókok például egy pillanat alatt veszélybe kerülnek, konkrétan 25 ezredmásodperc alatt.

A jóval hosszabb jelszavakat már jóval nehezebb próbálkozással feltörni, egy 11 karakteresre például már egy évtizednyi időt mutat az oldal. De számít persze az is, hogy ne egymás után következő számok sorozatát adjuk meg. Sőt, az sem árt, ha a jelszavunk komplex és értelmetlen – de annyira azért értelmes, hogy mi magunk könnyen meg tudjuk jegyezni.

Ha továbbkattint, máris mutatjuk a módszert, mellyel 1 perc alatt csinálhat magának könnyen megjegyezhető jelszót, amit senki nem fog kitalálni, még egy gép is nehezen boldogulna vele.

Forrás: HVG
Fotó: HVG

2016. május 9. 11:13 | Biztonságos internetezés, Haladó, Kezdő