1031754-1876720326

Jellemzően a szülők karrierútja erősen meghatározza a gyerekek pályaválasztását, így például orvosok gyerekei gyakran orvosnak tanulnak tovább. A folyamatosan változó világ azonban új szakmákat hoz létre – mit tehet egy szülő, ha gyermeke számára egy, az ő számára teljesen ismeretlen területen szeretne továbbtanulni?

Az NNG és a Skool együttműködésében szervezett ingyenes kurzusok mindig is arra koncentráltak, hogy a programozással kapcsolatos sztereotípiákat feloldják, és a gyakorlatban mutassák meg az iskolás lányok számára a programozás játékos oldalát. A közös együttműködés sikere nem csak a lelkes kis programozók egyre magasabb számában, hanem a szülők szintén növekvő érdeklődésében is megmutatkozik, hiszen szerepük megkérdőjelezhetetlen a pályaválasztásban, gyermekük jövőjének egyengetésében. Ezért az NNG és a Skool az idei közös munka egyik céljának azt nevezték meg, hogy a gyerekek mellett a felnőttek is válaszokat kaphassanak a felmerülő kérdéseikre és részletesebb bepillantást nyerhessenek a programozók mindennapjaiba, megismerhessék az IT adta nagyszerű karrierlehetőségeket – mindezt rendhagyó, tematikus szülői értekezletek megszervezésével.

„Az NNG-nél évek óta igyekszünk tehetséges és sokszínű, a problémákat különböző szemszögből megközelítő munkaerővel erősíteni a vállalatot, ezért is látunk nagy lehetőséget a Skool és az NNG közös munkájában. Véleményem szerint kulcsfontosságú az új generáció és nem utolsó sorban a szülők tájékoztatása az IT szektor nyújtotta sokszínű lehetőségekről annak érdekében, hogy a pályaválasztáskor nyugodt szívvel tudják az informatikai tanulmányok felé terelni gyermekeiket”– mondta Magyari Andrea az NNG HR igazgatója.

Forrás: PRIM hírek
Fotó: PRIM hírek

2016. június 6. 09:47 | eGazdaság, eMunka, Nők és infokommunikáció