halozat-valasztasa

Az országhatár melletti területeken előfordulhat, hogy a mobiltelefon a külföldi szolgáltató hálózatára vált át, mert a hazai szolgáltató által az a terület nem lefedett, vagy a szomszédos ország valamely szolgáltatójának a jele erősebb. Ha nem figyelünk oda, megsokszorozódhatnak költségeink.

A roaming díj olyan többletköltséget takar, amelyet saját mobilszolgáltatónk akkor számláz ki, ha külföldön használjuk mobilkészülékünket. A díj mértéke attól függ, hogy milyen országban használjuk az eszközt. Az országhatár melletti területeken előfordulhat, hogy a mobiltelefon a külföldi szolgáltató hálózatára vált át, mert a hazai szolgáltató által az a terület nem, vagy nem teljesen lefedett, illetve előfordulhat az is, hogy a szomszédos ország valamely szolgáltatójának a jele erősebb – hívta fel már korábban is a figyelmet a jelenségre az NMHH.Az ilyen esetben előforduló úgynevezett szándékolatlan roamingot – melynek során megsokszorozódhatnak költségeink – úgy tudjuk elkerülni, ha a kézi, vagyis a manuális hálózatválasztási opciót választjuk – mondta a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Takács Roland, a Netrisk távközlési üzletág vezetője. (A rádióműsort ide kattintva érheti el.)

A szándékolatlan roaming által érintett területekről a Szándékolatlan barangolás térképen tájékozódhat. Az Európai Unió tagállamaiban, illetve Norvégiában, Izlandon és Lichensteinben egységesen szabályozott tarifa érvényes, minden más országban rendkívül változatosak a tarifák, a perc- és SMS díjak, valamint az adatforgalmi díjak is.

A fenti felsorolásba, habár uniós szomszédai vannak, Svájc nem tartozik bele, így könnyen előfordulhat akár egy síelés során, hogy olyan terepre téved valaki, amely Olaszországgal határos, ekkor pedig svájci roamingdíjakat kell megfizetnie – magyarázta Koi Tamás, a HWSW főszerkesztője. Ezen kívül egyes dél-amerikai országokban egy perc telefonálásért több száz forintot kell fizetni, 1 megabájt adat letöltése pedig akár ezer forintba is kerülhet – tette hozzá.

Az uniós hatósági árazásnak köszönhetően az tapasztalható, hogy évről évre csökken a többletköltség, 2017. június 14. után pedig végleg megszűnik az európai roamingdíj, és a belföldi díjszabás lesz érvényes a barangolásra.

A barangolásos mobilhívások, SMS-küldés és internetezés (adatletöltés) után fizetendő maximális tarifák:

2014. július 1. 2016. április 30. 2017. június 15.
Híváskezdeményezés (percdíj) 0,19 € legfeljebb 0,05 € Megszűnik a roamingdíj, a barangolásra a belföldi díjszabás lesz érvényes
Hívásfogadás (percdíj) 0,05 € 0,0114 €
SMS-küldés (üzenetenként) 0,06 € legfeljebb 0,02 €
Internetezés (adatletöltés, megabyte-onként) 0,20 € legfeljebb 0,05 €
Forrás: europa.eu

A 2016. április 30. és 2017. június 14. közötti időszakra kétféleképpen csökkentették a roamingdíjakat: a roaming többletdíjat a hívásokhoz számlázzák ki, ez minden hívás esetén ez 5 eurócentet, vagyis 19,3 forintot jelent. Ezen kívül meghatároztak egy felső határt, ez pedig azt jelenti, hogy a hazai percíjnál és a roaming többletdíjnál nem lehet több a hívás díja percenként. Ez hívás indítása esetén bruttó 72, 9 forint. Meghatározott díjak vonatkoznak ezen kívül hívásfogadásra, SMS-küldésre és adatforgalomra is – mondta Takács Roland. Amennyiben itthonról külföldi számot hívunk, azt hazai tarifával számlázzák ki az előfizetőknek. Külföldön az SMS fogadása díjmentes, ám a hívásfogadás nem, ez 1,14 eurócentbe, vagyis bruttó 4,38 forintba kerül percenként.

Wifizzünk és tiltsuk a roamingot

Koi Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben külföldre utazunk, érdemes az e-mailek fogadásai között eltelt időt nagyobb időszakokra állítani, vagy érdemes csak olyan helyen megnézni a levelezésünket, ahol van wifi.

Forrás: hirado.hu
Fotó: hirado.hu

2016. július 8. 14:02 | eDemokrácia, eÜgyintézés, Haladó, Kezdő