Man typing a text message on a smartphone

1991-ben tiltották meg a használatukat a publikus légiforgalomban, azóta rengeteg idő eltelt. Mi változott, mit lehet és mit nem, milyen következményei lehetnek?

Aki utazott már valamelyik légitársaság gépével az elmúlt 20-25 évben, bizonyára hallotta a légiutas-kísérő mosolygós de szigorú felszólítását az elektronikus eszközök kikapcsolására vonatkozóan. 1991-et írtunk, amikor az FCC és az FAA is tiltólistára tette a mobiltelefonokat a publikus légiközlekedés során, és a szabályozás életben is maradt egészen 2013-ig.A repülés történetében nincs egyetlen olyan bejegyzés sem, amelyik arról szólna, hogy egy utas bekapcsolva felejtette készülékét, amiből baleset, vagy akár csak veszélyes szituáció kerekedett volna. Sőt, 1992-ben tesztekkel bizonyították, hogy a telefonok nem veszélyeztetik az utazás biztonságát. Ennek ellenére a szabály maradt.

Ha nagyon mélyre ásunk a kérdésben, azért csak akad egy mobiltelefonnal összefüggő szituáció, amit veszélyesnek minősítettek: 2009-ben a pilóta zsebében megcsörrent a telefon (amit elfelejtett lenémítani), ezzel elterelve a figyelmét.

A kutatások két fontos eredményre jutottak az elektronikus eszközök, kifejezetten a mobilok használatát illetően: az egyik, hogy egy hosszabb út során jó eséllyel fog lemerülni a telefon, mivel a folyamatos hálózatkeresés és csatlakozási kísérlet nem éppen takarékos üzem. A másik, hogy a teljes erővel kapcsolódni próbáló készülék zavarhatja a legénység és a központ közötti kommunikációt. Minél több utas hagyja figyelmen kívül a cabin crew kérését, annál nagyobb lesz az interferencia a vonalban, ami miatt elméletileg előfordulhat, hogy valamilyen fontos információt félreérthetnek, vagy elmulaszthatnak.

Éppen ezért az elmúlt pár évben egyre több társaság engedélyezi az elektronikus eszközök használatát azzal a kitétellel, hogy ezeket repülőgépes módba kell állítani. Egyes járatokon már arra is van lehetőség, hogy a fedélzeti Wi-Fi hálózathoz csatlakozva az utasok filmet nézzenek, vagy egyéb szórakozási lehetőségek után nézzenek. A fel- és leszállás során azért továbbra is kérni szokták, hogy a kütyüket helyezzék biztonságba az utasok, ennek a fizikai sérülések elkerülése miatt van jelentősége.

A témáról  a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala a következő tájékozatást adta: “mivel a különböző, magánhasználatú navigációs és egyéb elektronikus berendezések eltérő technológiákat használnak és tömeges megjelenésükkel nem volt egyértelműen kiszámítható, milyen hatással lehetnek a légiközlekedésben használt technológiákra, a repülés biztonsága érdekében a légitársaságok megtiltották utasaik részére ezeknek az eszközöknek a használatát. Időközben azonban folyamatosan vizsgálták az elektronikai eszközök légközlekedésre gyakorolt hatását, valamint jelentős fejlesztések történtek a léginavigációs berendezések még magasabb szintű elektronikai védelmére.”

Balesetről az NKH sem tud: “a rendelkezésünkre álló információk szerint pusztán abból a tényből, hogy néhány utas nem kapcsolja ki az elektronikai eszközeit, jelentős probléma nem származott az elmúlt években.”

Forrás: IT Café