NIH: dinamikusan nő a magyarországi startup cégek száma

2014.02.07. 13:42 | eGazdaság, eMunka, Haladó
37292

Magyarországon az elmúlt öt évben nagy változás történt, dinamikusan növekedni kezdett a startup vállalkozások száma – mondta a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) megbízott elnöke az MTI-nek. Korányi László szerint 2007-2008 előtt a szó igazi értelmében startup cégekről nem nagyon lehetett beszélni, azóta viszont számos világsikert elérő cég jött létre.

Tovább »

Így készíthetsz egyszerűen timeline-jellegű önéletrajzot

2014.02.06. 13:47 | eMunka
37320

A Sumry nevű új önéletrajz-generáló szolgáltatás a hagyományos felsorolásos szerkezet helyett a Facebook timeline logikáját követi, a végeredményt pedig online profilként vagy PDF fájlként is elmenthetjük. Nagyon megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire szerencsés önéletrajzsablonokat használni.

Tovább »

Az országban egyedülálló mobilkommunikációs képzés indult az SZTE-n

2014.02.05. 13:56 | eMunka
37369

Az országban egyedülálló, négy féléves, az intézmény kommunikáció- és médiatudomány szakos diákjai által felvehető speciális képzést indított a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – közölte Szajbély Mihály tanszékvezető egyetemi tanár szerdán a Tisza-parti városban.

Tovább »

A meg nem értett „social business”

2013.12.13. 15:41 | eMunka, Haladó
33622

Social business. Nem „szociális üzlet” vagy „közösségi üzlet”. (Azok ugyanis egészen mást jelentenek.) A social business (SB) leginkább még a jövő, a jelenlegi gyakorlat, a szigetszerűen működő közösségi marketing – közösségi ügyfélszolgálat – közösségi HR meghaladása, a már régóta elavult vállalati modellek leváltása. Csak az a baj vele, hogy egyelőre csak kevesen értik, és még annál is kevesebben gyakorolják mindezt.

Tovább »

Megkezdődött az elmúlt évek egyik legjelentősebb hazai kutatás-fejlesztési projektje

32773

A kormány hatmilliárd forintos és a General Electric ötmilliárd forintos támogatása egy világszínvonalú egészségügyi program létrehozását alapozza meg Magyarországon. A hazai szakemberek egyedülálló egészségügyi informatikai rendszert fejlesztenek – jelentette ki Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár 2013. december 11-én, Budapesten.

Tovább »

Home office-ból nyomják

2013.12.06. 13:44 | eMunka, Haladó
31452

Elfogadott és itthon is kezd elterjedni a távmunka, a mobil munkavégzés. Tipikusan férfiakat foglalkoztatnak ilyen módon, akik több mint száz kilométerre is lehetnek munkáltatójuk irodájától.

Tovább »

Neveld a főnököd!

30844

Megdöbbentő, hogy a munkahelyek többsége még mindig a Windows – Outlook – MS Office univerzumban él. Miközben Te folyamatosan új digitális eszközöket ismersz meg, életed minden mozzanatához valamilyen új digitális megoldások kapcsolódnak, „odabenn” minden változatlan. A baj nem az, hogy munkahelyeden nem használhatod kedvenc eszközeidet, programjaidat, sokkal inkább, hogy a munkahelyek digitális elmaradottsága nem teszi lehetővé azt a fajta gyors kommunikációt, tudásmegosztást, virtuális együttműködést, ami a „kinti” világban természetes.

Tovább »

Karrierépítő oldal felsőoktatásban tanulóknak és frissdiplomásoknak

2013.11.14. 12:39 | eMunka, Haladó
29689

Ötletközvetítő és saját maguk megmutatására lehetőséget adó portál indult a magyar felsőoktatásban tanulóknak és friss diplomásoknak. A Universide a hazai felsőoktatásban tanulókat és friss diplomásokat tömörítő portál azért jött létre, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatalokat és a vállalatokat.

Tovább »

Foglalkoztatás: IT-munkakörökbe keresnek fiatalokat az Európai Álláshelyfigyelő szerint

2013.11.11. 12:44 | eMunka, Haladó
29717

Az IT-szektorban, az információs és kommunikációs technológiák terén tovább növekszik a foglalkoztatottság: az EU-ban 2011–2012-ben 2%-kal nőtt az ilyen munkát végző alkalmazottak száma.

Tovább »

Valóban az IT szakembereknek áll a világ? Vagy mégsem?

2013.11.11. 06:33 | eMunka, Nők és infokommunikáció
25294

A nyilvánosságban elterjedt vélemény, hogy informatikus diplomával a zsebben különleges helyzetben vannak az IT szakemberek a munkaerőpiacon, és válogathatnak az állásajánlatok között. Vajon tényleg így van a valóságban is, vagy az IT szakemberek másképp látják saját helyzetüket? Elégedettek pályaválasztásukkal, büszkék hivatásukra?

Tovább »