*AZ NIIFI ÁLLAMI FENNTARTÁSÚ?
A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) egy állami fenntartású intézmény. Az általa végrehajtott NIIF Program a hazai kutatói és felsőoktatási hálózat fejlesztésének és működtetésének programja, amely a teljes magyarországi kutatási, felsőoktatási és közgyűjteményi közösség számára biztosít
• országos nagysebességű számítógép-hálózati infrastruktúrát, továbbá erre épülő
• szuperszámítástechnikai, grid, storage és cloud, valamint
• multimédia alapú kollaborációs szolgáltatásokat (VoIP, videokonferencia),
• elosztott szövetségi alapú azonosítási és jogosultságkezelési környezetet és
• egyéb kommunikációs és információs szolgáltatásokat.

*KIK VANNAK BENNE?
Az NIIFI tagintézmények főként felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek, közgyűjtemények, köznevelési intézmények. Az NIIFI felhasználói köre többszázezer főt számlál (egyetemi oktatókon és hallgatókon át, a kutatókon, könyvtárosokon, muzeológusokon keresztül, egészen az általános és középiskolás diákokig és tanárokig).
Az NIIF Intézet 2013 elejétől nagy fába vágta a fejszét. Az elmúlt évben döntött arról az informatikai kormányzat, hogy a köznevelési intézmények sanyarú hálózati és szolgáltatási helyzetén változtasson, ezért az NIIFI feladatává tette, hogy 3 év alatt érje el azt, hogy a köznevelési intézmények internet elérése és kapcsolódó szolgáltatásai a felsőoktatáshoz hasonló szintű, és európai színvonalú legyen. Ennek első lépéseként elkezdődött a végponti hálózati eszközök beszerzése és ezzel a teljesen leépült hálózati berendezéseket korszerű, akár 100 Mbit/s feletti forgalom átvitelére is alkalmas eszközökkel cserélték le, mintegy 4600 iskolában.
Ezzel még ugyan nem lesz nagyobb sávszélesség, de a következő lépés a nagysebességű/optikai hálózat eljuttatása legalább az iskolák többségébe három ütemben. A rendszer gerincét már ma is, a szinte korlátlan sávszélességgel rendelkező NIIFI gerinchálózat, a HBONE biztosítja. A teljes rendszer kiépítése után elmondhatjuk, hogy egy korszerű országos oktatási-kutatási hálózattal rendelkezünk.
Az NIIFI hálózatát, a hazai kutatóhálózatot mintegy 2-2,5 millió felhasználó használja, gyakran anélkül, hogy egyáltalán tudna róla.

*MIÉRT JÓ EZ NEKIK?
Az NIIF tagintézményeknek ez azért jó, mert a piacon egyáltalán nem, vagy csak igen drágán elérhető szolgáltatásokat tudnak elérni.
Valamint az új innovatív megoldásokhoz könnyen, gyorsan hozzáférnek, és saját maguk is részesei lehetnek új, innovatív ötletekkel a hálózat gyarapodásának.

hklhiklhk.